Segítő kézbe harap Drávapiski megvert polgármestere

Burkoltan még Vonát is megfenyegette.

Kapott-e utasítást a miniszterelnöktől arra vonatkozóan, hogy a megvert drávapiski polgármester ügyében a törvény teljes szigorával lépjen fel? - címmel kérdezte Sneider Tamás, az Országgyűlés és a Jobbik alelnöke Pintér Sándor belügyminisztert. A fogalmazás talán nem véletlen, a közelmúltban egy telefonos vita kapcsán utasította így Orbán Viktor a belügyminisztert, az ügy részleteiről mi is beszámoltunk.

Mi történt pontosan?

A szavaknál objektívebb a helyszínen készült videofelvétel, valamint az a tény, hogy Mali Zoltán a bántalmazás során súlyos sérüléseket szenvedett, eltört az orra, a bántalmazás közben az eszméletét is elvesztette.

"A polgármestert sem kell félteni"

Mali Zoltán személyisége nagyon megosztó. Ahogy azt Sneider is megfogalmazta, a sajtóban megjelentek szerint a polgármester olykor maga is kioszt egy-két pofont. Ezt a vélekedést erősíti az Alsószentmártoni Romákért Civil Egyesület (ARC) oldalán közzétett bejegyzés, amelyben a megvert Mali Zoltán, a szervezet elnöke

melegebb éghajlatra küldi a bűncselekménnyel kapcsolatban tájékozódó jobbikos képviselőt, Vona Gábort, a Jobbik elnökét pedig burkoltan megfenyegeti.

Lásd alább:

Pintér szerint minden rendben

"Biztosíthatom, hogy az ország egész területén – így Alsószentmártonban is – a Rendőrség minden törvényes eszközzel fellép a jogrendet sértő vagy veszélyeztető, az állampolgárok szubjektív közbiztonságérzetét zavaró cselekményekkel szemben a közrend fenntartása érdekében" - ezt válaszolta sablonként a belügyminiszter.

Most már csak az a kérdés, hogy egyrészt visszaszorul-e a térségben az ököljog (amelynek legutóbb éppen Mali Zoltán volt az elszenvedője - a szerk.), másrészt a Pintér Sándort az egekig magasztaló polgármester továbbra is nyilvánosan fenyegetheti-e a munkájukat végző ellenzéki képviselőket?

Sneider Tamás megkeresésünkre elmondta, hogy nem találkozott a polgármester neki is címzett nyilatkozatával, ugyanakkor azt mondta, „jobbikosnak lenni azt is jelenti, mint a köz javát képviselni a közrendet megbontókkal szemben. Ez pedig olykor fenyegetettséggel is jár.”

K.P.