Amatőr hibák a BKK új rendszerében, fillérekért is vehetünk bérletet

Elérte a BKK-t a huszonegyedikszázadizálódás, e-jegyet/bérletet dobott piacra a cég a vizes vébére.

Az Index viszont egyrészt letesztelte a rendszert, és kiderült, hogy a jeggyel például az iPhone Safari böngészője nem tud mit kezdeni, ahogy néhány ellenőr sem igazán, tekintve, hogy a QR-kód leolvasása többüknél is nehézségekbe ütközött. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy a vásárlónak a megadott e-mail címet meg sem kell erősíteni, az elfelejtett jelszót pedig kiküldik rá simán, szöveges formátumban.

Másrészt: egy informatikus megmutatta, hogy egy alapszintű hekkeléssel annyiért vehetünk bérletet, amennyiért csak akarunk, a böngésző küldi ugyanis el a szervernek a kosárba rakott termék árát, a szerver felé továbbított kérésben pedig elegendő átírni ezt a számot. A módszer alkalmazása egyébként bűncselekmény, tehát még a bliccelésnél is kevésbé ajánlott.

Hogy a BKK mikor javítja a hibákat, egyelőre nem tudni, mert még nem reagáltak. A szándékot azért díjazzuk, de ez most így sikerült, közös értékünk ez is, kérjük, fokozottan ügyeljenek rá a kialakuló tömegben.