"Nemzeti sorskérdés, hogy el tudjuk-e érni a bérek felzárkóztatását"

Migránsokról, elvándorlásról, közmédiáról Siófokon.

 

„Nem igaz, amivel a Fidesz riogat, vagyis hogy ha 2018-ban nem nyer, elözönlik az országot a migránsok; ellenkezőleg, ha a Jobbik alakíthat kormányt 2018-ban, akkor Magyarország még nagyobb biztonságban lesz”

– mondta Volner János, a Jobbik frakcióvezetője péntek délután Siófokon az ellenzéki párt három napos kihelyezett frakcióülése után. Volner szerint ugyanis „sem legális, sem illegális migránst nem fogunk befogadni, vagyis megszüntetjük a letelepedési kötvényt is, amit a Fideszhez köthető körök még Irakban, az Iszlám Állam bázisa közelében is árultak, mert az Orbán-kormánynak a korrupciós pénzek fontosabbak mindennél”. A jobbikos frakcióvezető arra is emlékeztetett: pártja kezdeményezte először a határvédelmet; ha a Jobbik kormányra kerül jövőre, visszaállítja a határőrséget is.

„Még biztonságosabb lesz tehát az ország és emellett élhetőbbet is szeretnénk, ezt a célt szolgálja a béruniós kezdeményezés – tette hozzá Volner János.

– Ma már minden hatodik magyar gyermek a határainkon kívül születik, de aki idehaza, az is elvándorol, vagyis fogy a magyarság és pont a legképzettebb, legversenyképesebb réteg hagyja el az országot.

Nemzeti sorskérdés tehát, hogy el tudjuk-e érni a bérek felzárkóztatását. Felelőtlen és árt a magyarság ügyének az a politikus, aki nem támogatja, hogy a magyar emberek bére is egyre közelítsen a nyugati bérekhez. Orbán Viktor ez elől elzárkózott, szerinte az alacsony munkabér jelenti a versenyképességünk alapját. A Jobbik ezzel szemben azt szeretné, hogy a magyar cégek, vállalatok nagyobb hozzáadott értékkel termeljenek többet, jobban és ebből fizessenek több bért.”

Ehhez persze a Jobbik szerint alapvető változásokra van szükség a gazdaságban is, „ha a hatalomhoz való viszony határozza meg az üzleti sikert, akkor Magyarország gazdasági eredményei tovább romlanak és a régiótól is még jobban leszakadunk. Orbán a strómanjai segítségével ellopja az ország pénzét – ma ez a gazdaságpolitika. Ezt kell megváltoztatni és nem a pénzek lenyúlására, hanem a gazdaság teljesítményének a növelésére koncentrálni”.

Volner arról is beszélt: a kormánymédia tudatosan félretájékoztatja a közvéleményt a béruniós kezdeményezésről.

A Jobbik nem egyik napról a másikra, nem a következő választásokig vár eredményt ettől. Az a cél, hogy az Európai Unió a hét országra kiterjedő aláírásgyűjtés után (online is alá lehet írni – jegyezte meg a frakcióvezető) fogadjon el egy olyan cselekvési tervet, ami garantálni képes, hogy a kelet-európai bérek felzárkóznak a nyugat-európaiakhoz.

A Jobbik frakcióvezetője kitért arra is, hogy

„a közmédia az elmúlt napokban történelmi mélységekbe süllyedt, amikor riporterekről úgy írt, mint „Vona kutyái”.

Emiatt le kéne mondania a közmédia teljes vezetésének. Felszólítjuk a közmédiát, hogy ne az Orbán-kormány pincsikutyájaként viselkedjen, ne a hazugságokat terjessze, melyek miatt már több mint ötven pert veszített az utóbbi időben a Jobbikkal szemben”.