A Fidesz erőtlen külpolitikáját kérte számon a Jobbik

Parlamenti vita az ukrán kisebbségellenes oktatási törvényről.

Szávay István emlékeztettet, hogy két hét telt el a nemzeti kisebbségeket hátrányosan érintő ukrán oktatási törvény elfogadása óta, amely jelentősen korlátozná a magyar nyelvű oktatást Kárpátalján. A politikus és a közvélemény jelentős része elvárná, hogy Orbán Viktor végre nyíltan kiálljon és elmondja a véleményét, bár a mai parlamenti ülés elején, nyitóbeszédében mondott néhány szót, de konkrétumok nem hangzottak el. Szávay beszédében azt hangoztatta, hogy a törvényről már tudniuk kellett, hiszen az már 2016-tól napirenden volt az ukrán Rádában.

Ennek ellenére a Fidesz kormányzat semmit sem tett ez ellen. A jobbikos Szávay ismét elismerően beszélt Szijjártó Péterről, aki határozottan és keményen fellépett az ukránokkal szemben.

Ugyanakkor emlékeztetett, hogy

a feltétel nélküli támogatás, és az a külpolitika, amit Magyarország tanúsított Ukrajna felé becsődölt.

Lázár János válaszában elmondta, hogy a kárpátaljai magyarok ügye, az ukrán oktatási törvény addig fog szerepelni a magyar Országgyűlésben, amíg az meg nem oldódik. A miniszter hangsúlyozta, a magyar állam minden kárpátaljai magyart megfog védeni – jelentsen ez bármit. Ezért az elmúlt félévben minden olyan ukrán-magyar találkozón, diplomáciai tárgyalásokon, szorgalmazták, hogy a kárpátaljai magyarságot hátrányosan érintő törvényi részektől tekintsenek el. A miniszter szavaiból kihangzott, hogy valamiféle megalkuvásra is kényszerültek, hiszen korrekt kapcsolatokat szeretnének kialakítani az utódállamokkal (az elszakított nemzetrészek birtoklói) az ott élő magyarok érdekében. A miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta,

minden lépésüket ezzel kapcsolatban, a kárpátaljai magyarok vezetőivel, ez esetben a KMKSZ-el egyeztetik, nélkülük semmit sem tesznek.

Lázár János hozzátette, eddig ezt nem hangos szóval hanem tárgyalások szintjén próbálták megtenni, ez azonban nem sikerült, hiszen a törvényt elfogadták, már csak az aláírásra vár. Mostantól a leghatározottabban lépnek fel minden nemzetközi fórumon, a románokkal, bolgárokkal közösen. A miniszter biztosított válaszában, hogy nem a levegőbe beszélnek, majd példaként említette, hogy Románia és Horvátország OECD tagságát megvétózták. Tehát hasonló, nemzetközi szintű vétók várnak Ukrajnára is, ha nem lépnek vissza.

[video:https://youtu.be/ldHvzdUoS1Y]

Szávay István viszontválaszában kiemelte, hogy a környező országokkal fenntartott viszonyban az elsődleges szempont az ott élő magyar közösség érdeke. Hozzátette, ezzel kapcsolatban a Fidesz (korábban az MSZP is) mindig engedményeket tett, mindig voltak más érdekek, melyek érvényesültek. Szávay ismét nyomatékosan kijelentette,

"a Jobbik továbbra is azon az állásponton van, hogy Ukrajna és Szerbia EU-s csatalakozásához világos feltételeket kell szabni. Szemben a jelenleg alkalmazott külpolitikai stratégiával, amely csak akkor gyakorol határozott fellépést, ha már baj van."