Vona: törvénytelenül távolítják el a plakátokat, a felületek árát később nyilvánosságra hozzuk

Vona Gábor és a plakátháború.

A Jobbik elnöke a Lánchíd Rádiónak adott interjújában elmondta, hogy törvénytelenül járnak el a kormányhivatalok, mikor leszedetik a párt plakátjait. Szerinte nem tesznek mást, minthogy egy politikai megrendelést végrehajtanak. Elszomorítónak tartja, hogy az ott dolgozóknak egy ilyen akcióhoz kell asszisztálniuk.

Később kifejtette, hogy a településkép védelmi törvénybe csomagolt plakátolásra vonatkozó szabályozás szövege a bérelt felületekre vonatkozik, ők viszont erre úgy válaszoltak, hogy vásároltak 1100 reklámeszközt, így azok már nem esnek a hatályosság alá.

Magánmegrendelő és párt

Vona csak a Jobbik tulajdonában lévő felületekről tud nyilatkozni, a Nagy Ajtony Csaba, Simicska Lajos unokaöccse által rendelt plakátokról nem tud mit mondani, de üdvözli azok kormánykritikus tartalmát.

Azt sem tartja aggályosnak, hogy a legújabb gengszteres plakáton egy az egyben lenyúlták a Jobbik korábbi grafikáját.

Mennyit fizettek a plakáthelyekért?

A Jobbik rengeteg közpénzzel kapcsolatos esetben átláthatóságot követel a kormánytól, egyelőre viszont ők sem hozták nyilvánosságra, hogy az állami támogatásból vásárolt plakáthelyekért mennyit fizettek. A közpénz elköltésének átláthatósága előrébb való az üzleti titoknál, amire hivatkoznak az adatok visszatartásánál - mondta kérdező.

Vona elmagyarázta, hogy ez csak egy ideiglenes állapot, mert más cégekkel is tárgyalnak reklámeszköz-vásárlásról. Ezt azzal is kiegészítette, hogy a Jobbik gazdálkodásával kapcsolatban eddig soha nem történt feljelentés, az Állami Számvevőszék pedig folyamatosan ellenőrzi őket, a költségeik feléjük teljesen transzparensek és eddig semmi probléma nem volt.

Azt is hozzátette, hogy később nyilvánossá is teszik a plakáthelyek árát, mert nem kívánnak eltitkolni a társadalom elől közpénzköltéssel kapcsolatos adatokat.

Alább meghallgatható a teljes interjú.

(fotó: Béli Balázs / Alfahír)