Eljött a Holnapután?! Az összes ír iskola bezár a gigavihar miatt

A hétfő hajnali legfrissebb előrejelzés szerint a vihar először Írország déli partjait éri el, majd áthalad Észak-Írország és Skócia felett, és kedd hajnalban hagyja el Nagy-Britanniát északkelet felé.

Soha nem látott hurrikán tart Európa felé

Tóth Tamás közölte: az Egyesült Államok légkörkutató hivatala, a NOAA 1851 óta íródó feljegyzései szerint nem volt még ilyen erős, Európa felé tartó hurrikán."Teljesen példátlan", hogy ez a 3-as erősségű vihar Európa felé vette az irányt- mondta, hozzátéve: egy hurrikán 2005-ben elérte az európai partokat, de az nem volt ennyire erős.

Leo Varadkar ír miniszterelnök vasárnap esti Twitter-üzenetében bejelentette, hogy

hétfőre a legmagasabb szintű, vörös riasztást adták ki az egész országra, és az összes írországi iskola zárva lesz.

Varadkar tájékoztatása szerint Wexford, Galway, Mayo, Clare, Cork, Kerry, Limerick és Waterford megyékbe előre kivezényelték az ír hadsereg egységeit segítségnyújtás céljából.

A londoni védelmi minisztérium közölte, hogy a brit hadsereg három zászlóalját készenlétbe helyezték, arra az esetre, ha a közeledő ítéletidő bárhol komolyabb incidenseket okozna, de a helyi hatóságoktól egyelőre nem érkezett konkrét segítségkérés.  

Az Ophelia az Atlanti-óceán felett, az Azori-szigetek irányából tart Írország, Észak-Írország és Nagy-Britannia északi térségei felé, jelenleg 140 kilométer/óra sebességű széllökésekkel. 

A brit meteorológia előrejelzése szerint a vihar az óceán hűvösebb vizei fölött, majd a szárazföld fölé érve gyengül, de Írország déli partvidékén még előfordulhatnak óránkénti 130 kilométeres sebességű széllökések, és helyenként rövid idő alatt 50 milliméternyi eső is hullhat.

Az Ophelia a legkeletibb hurrikán, amely az atlanti hurrikánszezonokról szóló tudományos adatgyűjtések kezdete óta valaha is kialakult. 

Kellemes meleg lesz - igazi túrázóidő...

Rendkívül erőteljes déli légáramlása az orkánnal és az esőzésekkel együtt trópusi levegőt is hoz: hétfőn Nagy-Britannia egyes térségeiben 22-23 fokos meleg is lehet a meteorológusok várakozása szerint. Az átlagos októberi hőmérsékleti maximum 15 fok.