Újabb disznóvágás vagy tisztújítás lesz a Lungo Dromnál?

Négyezer forintot fizetnek egy napra.

Több tucat busszal fogják Szolnokra szállítani a résztvevőket, a környéki cigányságot pedig tulajdonképpen odavezénylik. Egyes megyékben 4 ezer forintot fizetnek a kongresszus napjára, hogy részt vegyenek a rendezvényen – értesült a hvg.hu. A portál úgy tudja, csak a szállítás költségei elérik a 10 millió forintot. Egyes Lungo Drom-közeli források szerint az sem baj, ha a résztvevő nem tagja a Fidesz-közeli cigányszervezetnek, mert „mire odaér, az lesz”. Vagyis vagy a buszon, vagy a helyszínen íratnak alá vele egy belépési nyilatkozatot.

A példátlan mozgósítás oka az – ahogy arról mi is beszámoltunk –, hogy a Fidesz padsoraiban ülő Farkas Flórián elnök talpa alatt igencsak forró lett a talaj. Gondolunk itt például:

Farkas pedig fél évvel a 2018-as voksolás előtt meg akarja mutatni, ki is az úr a cigányság berkeiben. Ezért – úgy hírlik – legalább három-, de inkább ötezer embert szeretne látni a rendezvényén. Másrészt legitimációt is szeretne szerezni, mivel a szervezet legutóbbi, júniusi úgynevezett tisztújítása számos szabálytalanságot vetett fel. Mint az N1 TV riportjából is kiderül, az érkezők nem is tudták, milyen rendezvényre érkeztek, egyikük sem tudott arról, hogy alacsonyabb szintű Lungo Drom-szervezetük küldöttként delegálta volna őket, de olyan is volt, aki – öltönyben – azt mondta, disznóvágásra érkeztek.

Haverokkal választatta magát újra Farkas Flórián, aki nem készül a börtönre

Választmányi tagok helyett meghívott vendégekkel tartott tisztújító közgyűlést a Fidesz szövetséges Lungo Drom. Az ebédnek álcázott zártkörű eseményen, csak a többszörösen büntetett előéletű Farkas Flórián szimpatizánsi köréhez tartozók vehettek részt. Bár kongresszust évente kellene tartania a Lungo Dromnak, az utolsó ilyen esemény 2013-ban volt.

A Farkasék által vitatható eljárással kizárt korábbi megyei Lungo Drom-vezetők úgy sejtik, azért szükséges a mostani kongresszus, hogy ha az ügyészség jogerősen kimondja a júniusi, kisújszállási kongresszus érvénytelenségét, akkor is legyen vezetője a szervezetnek pár hónappal a választások előtt.

Babai János alelnök viszont tagadta, hogy tisztújító kongresszusra készülnének szombaton. A hvg.hu-nak úgy fogalmazott, „programalkotó kongresszusra” készülnek. Ennek ellentmond egy másik vezetőségi tagnak, Csóka Jánosnak, a Fővárosi Roma Önkormányzat elnökének nyilatkozata, aki elismerte:

valószínűleg sor kerül a tisztújítás megismétlésére is.

A fideszes Lungo Drom rendezvényén az ingyenebéd mellett fellép Bódi Guszti, valamint a korábban Gyurcsány Ferencet és a Magyar Népköztársaságot éltető Bangó Margit is.

A Lungo Drom egyébként a tavalyi évre a törvényi előírások ellenére cikkünk megjelenéséig nem adott le beszámolót a bíróságon.