Undorító: Kövér László a devizahitel-károsultakat gyalázta

A házelnök hét és fél év kormányzás után azzal védekezik, hogy akkor nem ők voltak kormányon.

Megtudtuk, van Soros-terv, lehet, hogy Németországot át fogják nevezni, az ELTE meg nem hazánk legjobb egyeteme, csak „presztízsében első”, mert genderelméletet is oktatnak. Meg antirasszista kurzust is, a Pázmányon pedig a holokauszt és emlékezete elnevezésű tantárgyat vezették be kötelező jelleggel. Mindkettőt épp a Fidesz-uralom alatt – tesszük hozzá mi.

Na, de vissza a fórumhoz! Ahol Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét kérték számon a fideszes fórum résztvevői, miért nem adnak több segítséget a devizahiteleseknek. Ismert, a globális pénzügyi-gazdasági válság idején a devizaárfolyamok oly mértékben változtak, hogy magyar emberek százezrei váltak a bankok áldozatává. Például egy lakás megvásárlására felvett, svájci frank árfolyamában számított 10 millió forintos hitelből hiába törlesztett valaki akár 15 milliót is, az árfolyamváltozás miatt még mindig maradt akár a felvett összegnél is magasabb tartozása.

2008 végén Gyurcsány Ferenc kormánya az IMF-hez fordult pénzügyi mentőcsomagért. Ennek egyik feltétele az volt, hogy a bankszektor ebből a mentőcsomagból 600 milliárd forint értékben állami garanciavállalást kapott vagy épp tőkét emelhetett. Ezt a csomagot (a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló T/6765 számú törvényjavaslatot) 2008. december 15-én a Fidesz, köztük Orbán Viktor és Kövér László is megszavazta.

Orbán hazugságspirálba került IMF-ügyben

A nagyotmondások mellett égbekiáltó önellentmondások tarkítják a Fidesz-KDNP kormány kommunikácóját. 2010-ben a kormányváltás után a Hír TV Péntek 8 című műsorának adott interjújában Orbán Viktor még azt mondta, hogy 2008-ban az IMF és az EU mentette meg Magyarországot a pénzügyi összeomlástól.

Kövér László azonban nem zavartatta magát. A Hír TV helyszíni riportja szerint az egyik devizahitel-károsultnak egyszerűen azt vetette a szemére, hogy ő vette fel a hitelt.

– Azt mondja a kormány, hogy megmentette a devizásokat. Ön szerint tényleg meg vagyunk mentve?

– Nézze, én nem állítom, hogy mindenkit sikerült kimenteni, különböző jogi meg különböző élethelyzetek vannak.

(…)

– Nehogy már ránk tessék azt a felelősséget hárítani, amihez semmi közünk nem volt, nem is mi voltunk kormányon.

– És nekünk mi közünk ahhoz?

– Ön vette fel a hitelt. Ennyi. Minimum ennyi.

Kövér László hozzáállása annak fényében az igazán felháborító, hogy néhány éve még a milliárdokból kifizetett nagy kék plakátokon nem az Orbán Viktort ösztöndíjban részesítő Soros György volt a Sátán, hanem a teljes bankszektor. Akkor azt ígérték, az elszámoltatás révén a devizahitel-károsultak a Fidesz-kormány segítségével vissza fogják kapni azt a pénzt, amit a bankok etikátlanul szedtek be tőlük. Eltelt nyolc kormányzati év, és a Fidesz erős emberétől csak pökhendi letorkollásra futja.