Nem nagyon érdekli az embereket a karácsonyi munkaszünetes népszavazás

A napilap cikke szerint egyelőre nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy a szakszervezetek, egyéb szervezetek hány aláírást gyűjtöttek a népszavazás kiírásához.

A Magyar Idők kérdésére megoszlott az érdekképviseletek véleménye azzal kapcsolatban, hogy a munkavállalók körében mennyire ismert az újabb munkaszüneti nap bevezetésének lehetősége. A lap úgy tudja, hogy a dolgozók jelentős része nem is értesült az aláírásgyűjtésről. A népszavazáskiírásához szükséges kétszázezer aláírást november végéig kell összegyűjteni.

Nem tudnak pontos adatokkal szolgálni a munkavállalói képviseletek arról, hogy eddig mennyi aláírást sikerült összegyűjteni a szükséges kétszázezerből ahhoz, hogy a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazást kiírják. A határidő november 28.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezetek alelnöke azt közölte a lappal, hogy a kezdeményezés legnagyobb támogatójaként hozzájuk futnak be az aláírásgyűjtő ívek, ám az eredményeket csak a jövő héttől kezdik feldolgozni. Az aktivisták leginkább a munkahelyeken, buszokon íratják alá az íveket a dolgozókkal, de nagy, országos kampányról nem lehet beszélni.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke arról beszélt: nem tapasztalható akkora támogatás, érdeklődés az új munkaszüneti nap bevezetésére, mint amekkorára a kezdeményezők számítottak, de részt vesznek az aláírásgyűjtésben.

Magánszemélyek, valamint szakszervezeti tagok, ellenzéki pártok is gyűjtik az aláírásokat, ám a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem tudott pontos adatokkal szolgálni a lapnak. Kordás László elnök kiemelte: az igényelt aláírásgyűjtő ívek számából arra lehet következtetni, hogy jól halad a gyűjtés.