Két órán át sorolták Bróker Marcsinak az áldozatok neveit

Megkezdődött a Kun-Mediátor-ügy elsőfokú tárgyalása.

A vádirat felolvasásakor az ügyész közel két órán keresztül sorolta a nevét annak a 767 embernek, akiket a vádlott, kedvező pénzügyi befektetési lehetőséget kínálva, tévedésbe ejtett, és összesen több mint 12 milliárd forinttal károsított meg.

A vádirat szerint az egyebek mellett csalással, sikkasztással vádolt Bróker Marcsiként ismertté vált nő a Kun-Mediátor Kft. vezetőjeként úgy tévesztette meg ügyfeleit, hogy a cégnek nem volt engedélye pénzügyi szolgáltatói tevékenység folytatására, csupán utazásszervezésre és valutaváltásra.

Az ügyfelek befektetés céljából átvett pénzét nem helyezte el pénzintézeteknél, a pénzt részben saját és családja életvitelének költségeire, részben a sértettek egy körének kifizetésére fordította.