A Hungexpo volt vezérigazgatója is a Jobbik értelmiségi holdudvarát erősíti

A párt a kormányképességét szeretné demonstrálni.

A képviselő asszony úgy fogalmazott: a kormány, a politika és ezáltal Magyarország úgy lehet sikeres, ha megfelelő szakmai érvekkel, szakmai tudással alátámasztott döntéseket hoznak meg. Hozzátette:

"Ezért fektetett a Jobbik az elmúlt években tudatosan, különösen nagy hangsúlyt arra, hogy egy értelmiségi bázist építsen maga köré."

Dúró Dóra kiemelte: nem jobbikos, hanem nemzeti elkötelezettségű értelmiséget szeretnének létrehozni, az ide tartozóktól pedig olyan "értékrendi elkötelezettséget" várnak el, ami

nem a Jobbikhoz való párthűséget, hanem a magyar emberek felemelését célzó törekvéseikkel való összhangot jelent.

A jobbikos politikus szerint ebben "az értelmiséget tudatosan elengedő" Fidesz is nagy segítségükre van. Külön ki is hangsúlyozta Hidvéghi Balázs tusványosi beszédét, melyben a kormánypárt kommunikációs igazgatója elismerte:

"az a politizálás, amit akár gyűlöletkampánynak is lehet nevezni, lehet, hogy értelmiségi szalonoknak nem tetszik, de ez az, ami működik".

Fábry Sándor: "a Fidesz az értelmiség körében rendkívül sok szavazót vesztett"

A humorista a Blikknek adott egy hosszabb interjút, amely során beszélt a közélet jelenlegi állapotáról is, az amúgy a jelenlegi kormányt támogató Fábry Sándor.Idáig azért nem szólalt meg, mert nem szerette volna a hazai kulturális életet tovább amortizálni:"barátságok, emberi kapcsolatok sínylik meg, hogy megmerevedtek a politikai frontvonalak".

A Jobbik szerint viszont az működik, ha a civil értelmiség tapasztalatait és tudását is becsatornázzák a politikába, tette hozzá Dúró, és emlékeztetett:

már a jelöltállítás során is számos szakember vállalta, hogy a párt színeiben méretteti meg magát, példaként Steinmetz Ádámot, Brenner Kolomant és Menyhárt Miklóst említette.

A Hungexpo volt vezérigazgatója is a Jobbik mellett

A Jobbik holdudvarából elsőként Tóthné dr. Pásztor Zsuzsa, a Hungexpo volt vezérigazgatója állt a nyilvánosság elé, akinek szakmai tudását elsősorban a béruniós kampányban kamatoztatja az ellenzéki erő.

A közgazdász végzettségű szakember, aki az ország egyik legnagyobb marketing-kommunikációs cégének vezetője volt, elmondta:

nagyon örül, hogy szinte elsőként mutatkozhat be a Jobbik szellemi támogatói közül.

Kiemelte: tapasztalatával a Jobbik európai uniós kommunikációját szeretné segíteni, munkájának mostani fókusza pedig a béruniós kampány sikerre vitele, melynek céljával maximálisan egyetért.

Tóthné dr. Pásztor Zsuzsa másik, általa fontosnak vélt témaként a V4-eket vetette föl. Mint fogalmazott:

nagyon örült neki, hogy Vona Gábor javasolta, hogy a szövetség közös parlamenti közgyűlést hozzon létre, amivel emelnék az együttműködés gyakorlati súlyát.

Kiemelte: a szövetség tagjai az észak-dél irányú infrastrukturális fejlesztésektől kezdve, a fenntarthatóságon át, a nemzetközi érdekképviselet teréig nagyon sok mindenkóben szorosabban és hatékonyabban együtt tudna működni.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=xMNOVh7pM_w&feature=youtu.be]

A Jobbik közös parlamenti közgyűlést szeretne a Visegrádi Csoportnak

A Vona18 sorozathoz tartozik a „Se szegény migránst, se gazdag migránst!"