Néhány éven belül egyszerűen háziorvosok nélkül maradunk

Jobbikos terveket vázoltak fel.

Dr. Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy öt éven belül akár a háziorvosi praxisok harmada is kiürülhet.

El kell érni a nyugat-európai átlagot a háziorvosok bérénél - kevesebb mint 5 évünk maradt erre

A legfrissebb hivatalos adatok szerint már nincs rekordközelben, de még mindig háromszáz felett van a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma Magyarországon. Bár már túlléptünk a huszonnegyedik órán, de most is lenne mód arra, hogy tompítsunk az orvoshiány hatásán - amennyiben lenne erre politikai akarat. Az okokról az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének (FAKOOSZ) elnökével beszélgettünk.

Mint elhangzott, a Jobbik szerint a tendencia megfékezése érdekében hozott kormányzati intézkedések sikertelenek voltak. Jelenleg a körzetek 4,5 százalékában nincs háziorvos, ami azt jelenti, hogy 440 ezer ember számára hiányos az ellátás.

Varga-Damm Andrea közölte, hogy a Jobbik plusz tízmilliárd forintos éves ráfordítással, és a külföldre vándorolt orvosok hazahívásával oldaná meg a problémát.

A HírTV felvétele:

Mint mondta, egy mai, XXI. századi család számára kellemes otthonteremtő szolgálati lakás biztosításával, szolgálati autó biztosításával, a praxis teljes, XXI. századi felszerelésével lehet egyáltalán ajánlatot tenni azoknak az orvosoknak, akik ezeket az állásokat betölthetnék. Természetesen az önkormányzatokat ebben a kérdésben nem lehet magára hagyni – tette hozzá.