Ha valakit esetleg érdekelne: idén már nem lesz MSZP-DK megegyezés :(

Jövő év elejéig várnunk kell a két tömegpárt megállapodására.

Hiába válaszoltak Gyurcsány Ferencék az MSZP múlt heti, jelöltállításról szóló ajánlatára, a szocialisták szerint túl nagy a távolság a két elképzelés között, így nem számolnak azzal, hogy idén létrejöhet a megállapodás a DK-val. A kormányzati Magyar Idők szocialista forrásai szerint a két párt között jelenleg öt-tíz választókörzet elosztásában tapasztalható komoly nézeteltérés.

A DK megküldte viszontválaszát az MSZP múlt pénteken tett ajánlatára – értesült a Magyar Idők. A szocialisták elnöksége tegnap meg is vitatta Gyurcsány Ferencék javaslatát, amelyet elnökségi forrásaink távolságtartónak neveztek, ezért azt valószínűsítették, hogy idén már nem jön létre megállapodás a 106 egyéni választókerület felosztásáról.

Az MSZP nem sza…-t be a DK-tól – fogalmazott az egyik elnökségi tag, arra utalva, hogy Gyurcsányék a megállapodás keretében olyan körzeteket is maguknak akarnak, ahol korábban magabiztosan nyertek a szocialisták. A párt egyébként éppen ezért tett pénteken új javaslatot a DK-nak, amelyet viszont Gyurcsányék tartottak elfogadhatatlannak, mondván: a korábbi tárgyalásokon kialkudott 55-45-ös arányhoz képest az MSZP most több képviselőjelöltet szeretne. A lap kérdésére a szocialisták elnökségében úgy fogalmaztak, hogy jelen állás szerint öt-tíz választókörzet elosztásában van komoly nézeteltérés a két párt között.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

Nehezen tudják megemészteni a vasárnapi eredményeket a kormánypártban.
A felmérések nem tudták előre jelezni Borkai Zsolt győri polgármester szex- és korrupciós videójának negatív hatásait.
Az Index online választási műsorban kérdezte a frissen megválasztott ellenzéki főpolgármestert, aki többek között arról beszélt, hogy minek tulajdonítja a győzelmét, miben hibázott a Fidesz, és az eredmény mennyiben köszönhető a Borkai-ügynek.
Hetekbe telhet, amíg Ausztriának új kormánya lesz.