Erről nem volt plakátkampány: Helyi szinten is titkolta a Fidesz, hány bevándorlóval lettünk többen

Nem rakták a kirakatba, hogy jött össze az 1300 fő.

Balassagyarmat fideszes alpolgármestere, Csach Gábor az alábbi kijelentést tette a 2015. szeptember 24-ei testületi ülésen:

"Egyébként július óta megemelkedett a regisztrációra ideszállított migránsok száma, de ez nem haladja meg a szálló kapacitását. Sőt elmondható, hogy nagyjából háromnegyed éve a szálló átlagos működési kapacitása 15-30 fő között van."

Az elhangzottakkal azonban csak egy dolog volt a bökkenő, ahogy azt a Gyarmat Hangja helyi kiadvány is kiemelte:

a 110 fő befogadására alkalmas Balassagyarmati Közösségi Szállás 2015 augusztusáig majdnem teljes kihasználtsággal működött, és utána is a Csach által említett számnál több személy tartózkodott ott.

Orbán Viktor lebukott: közel kétszer annyi migránst telepítettek be titokban, mint a kvóta szerint kellett volna - Vona: itt a kormányváltás ideje

Nagyon kínos helyzetbe került a magyar kormány, hiszen az elmúlt három évben közpénz tízmilliárdokat költöttek el arra a kampányra, ami a lakossággal el akarta hitetni, hogy megállítja a migráció minden formáját. Aztán kiderült, hogy titokban ezrével telepítették be a migránsokat. Vona szerint Orbánék lebuktak, az egész országot átverték, és itt az idő a hazug kormány leváltására.

A helyzetnek külön pikantériát ad, hogy a balassagyarmati létesítményt a mai napig sem sikerült zárttá tenni, hiába tett erre többszöri kísérletet a Jobbik helyi önkormányzati képviselője, Dobrocsi Lénárd.

Dobrocsi legutóbb 2017 elején próbálta rászorítani a fideszes városvezetést, hogy rendezzék a helyzetet, ám a kérdésben még a Menekültügyi Hivatal februári testületi ülésére meghívott képviselői sem tudtak segíteni. Ráadásul arra sem tudtak kielégítő választ adni, hogy a közel 2000 illegális migránsból hány fő az akit biztosan be tudnak azonosítani.

A Jobbik képviselője akkor is hiába kérte Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselőt és a város kormánypárti vezetését, hogy forduljanak Pintér Sándor belügyminiszterhez a közösségi szállás zárttá tétele miatt, ez az intézkedés még várat magára.

Munkára fogták a bevándorlókat Balassagyarmaton

Dobrocsi Lénárd, Balassagyarmat jobbikos önkormányzati képviselője kérdésünkre elmondta, hogy a fő üzenetük az volt az akcióval, hogy a liberális jogvédő szervezetekkel ellentétben a kötelezettségeket hangsúlyozzák. Mint fogalmazott, Balassagyarmaton tarthatatlannak tartják azt a tendenciát, hogy a tisztességes magyar emberek adóforintjaiból tartsák el az illegális migránsokat, miközben semmilyen kötelezettség nem vonatkozik rájuk.