Mesterházy visszalép Kész Zoltán javára

Korábban Veszprémben bukott el a Fidesz kétharmada.

A rendezvényen elmondta, hogy azért döntött a visszalépés mellett, mert úgy véli, abban a városban, ahol "elbukott” a Fidesz kétharmada nagyobb esélye van egy függetlennek, mint egy pártpolitikusnak. Az MSZP helyi szervezete a kampány során is Készt fogja támogatni.

Korábban az LMP-s Gerstmár Ferenc épp Mesterházy javára lépett vissza a körzetben. Ez azt jelenti, hogy alig maradnak jelöltek a Veszprémi körzetben, hiszen a DK az egyéni választókörzeti felosztás során lemondott Veszprémről.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a Fideszes Ovádi Péterrel szemben a független Kész Zoltán és a jobbikos Varga-Damm Andrea indul el Veszprém megye 1. számú körzetében.

A baloldali pártoknak mindeközben figyelniük kell a trükközéssekkel és visszalépésekkel, hiszen a Nemzeti Választási Bizottság kimondta, hogy nem állíthat országos listát az a jelölőszervezet, amelynek huszonhétnél kevesebb egyéni jelöltje van.

Hiába trükköznek a veszprémi fideszesek, felmerül a büntetőjogi felelősség

Az Alfahír is beszámolt arról, hogy 22 választókerületi település vezetőjével írattak alá egy támogató nyilatkozatot a Veszprém megyei 1. választókerület fideszes képviselő-jelölte, Ovádi Péter mellett. A "legszebb" '50-es éveket idéző nyilatkozatot huszonkét településvezetővel írattak alá. A dokumentum amolyan iránymutatás a pórnép felé, hogy kire kell szavazni április 8-án, és ki másra kéne, mint Ovádi Péterre, a térség szószékről prédikáló fideszes országgyűlési képviselő-jelöltjére.