Ellepik a kamupártok Újpestet, míg az ellenzéki Angyalföldön labdába sem rúghattak

Újpesten eddig szinte minden kamupártnak zöld utat adtak.

Az angyalföldi választókerület (Budapest 7. számú OEVK) úgy tűnik, nem engedett teret a kamupártoknak: a választás.hu-n elérhető adatok szerint csupán 4 jelölt került eddig jogerősen nyilvántartásba, ők a következők:

  • Harrach Tamás – FIDESZ-KDNP
  • Hiszékeny Dezső – MSZP-PÁRBESZÉD
  • Kerékgyártó István – LMP
  • Magvasi Adrián – JOBBIK

Valamint nem jogerősen nyilvántartásba vettek még két pártot:

  • Hajnal Miklós – MOMENTUM
  • Sebő Ferenc - MKKP

Ugyanakkor az engedélyek itt véget is érnek, a többi jelöltet (részben jogerősen) nem engedték indulni. Ezek közül a kommunista Munkáspártról lehet tudni, hogy nem kamupárt, viszont rajtuk túl még további 20 (húsz!) induló akart a szavazólapon szerepelni. Így olyan pártok indulói maradtak le, mint a

„Hajrá Magyarország!”, az IMA, ÉBMP, EMMO, KÖSSZ, NEMZET ÉS BÉKE, A HAZA PÁRTJA, KÖZÖS NEVEZŐ, és még sorolhatnánk.

Frissítés: a Demokrata Párt lapunknak küldött közleményében jelezte, hogy elutasításuk mögött a megfelelő számú ajánlás hiánya állt. Az óriásplakáttal és saját programmal is rendelkező szervezet nem tartozik a kamupártok közé.

A kamupártok visszatartása ugyanakkor nem mindenhol járt akkora sikerrel, mint Angyalföldön. A kormánypárti vezetésű Újpesten szinte az összes jelentkezőt elfogadták, a jelenlegi adatok szerint mindössze két elutasítás történt, 14-ről pedig még nem döntöttek. Így a budapesti 11. számú OEVK-ban olyanok is indulhatnak majd, akik Angyalföldön nem.

Jelen állás szerint, ha folytatják az eddigi engedélyezési hullámot, Újpesten akár 32 egyéni jelölt is szerepelhet a szavazólapon, míg Angyalföldön mindössze 6. Pedig a jelentkezők száma nem tért el jelentősen egymástól: míg Újpesten 34, addig Angyalföldön 27 indulást terveztek be.

A fentebb már említett Hajrá Magyarország Pártról az Alfahír írta meg, hogy Újpesten leadott ajánlásaik között még Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének hamisított aláírása is szerepelt. Ennek ellenére a pártot nem jogerősen már nyilvántartásba vették.

Szabó Balázs, az újpesti helyi választási bizottság jobbikos delegáltja már tíz kamupárt jelöltje ellen emelt kifogást, de ezeket hol „konkrét bizonyíték”, hol „jogkör hiányára” hivatkozva utasították el. A jobbikos delegált minden esetben megtette a szükséges feljelentést.