Nem volt elég egyértelmű a kormányzati cáfolat - újraindulhat a letelepedésikötvény-biznisz?

Csak felfüggesztették.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szerdán tartott sajtótájékoztatóján reagált arra a hírre, mely szerint egy hongkongi vállalkozás, az LSP International Limited üzleti konstrukcióján keresztül 25 millió (házastársak esetén 50 millió) forintnyi magyarországi ingatlanbefektetésért cserébe tartózkodási engedélyt kap a beruházó, ezzel pedig hozzá lehet jutni a shengeni övezetben szabad mozgást biztosító papírokhoz. A politikus emlékeztetett, ez sokkal kedvezőbb forma, mint amilyen a Rogán Antal-féle letelepedésikötvény-program volt.

Már nem kötvényt, hanem ingatlant vesznek a gazdag migránsok

A letelepedésikötvény-bizniszben is érintett kínai Lian Wang egy másik cége most magyarországi ingatlanvásárlásért cserébe ígér magyar tartózkodási engedélyt. A hongkongi vállalkozás szerint egyeztettek a Bevándorlási Hivatallal, ez adja a program garanciáját. Az intézet kiemeli: törvényi felhatalmazás híján nem adhatnak garanciát, de nem cáfolták az előzetes egyeztetés kérdését.

Ugyanakkor aggodalmának is hangot adott, szerinte könnyen előfordulhat, hogy más formában, más tartalommal, de újraindul a program, amit 2017. március 31-én amúgy is csak felfüggesztett, nem pedig végleg leállított az Orbán-kormány. Mirkóczki Ádám gyanúját pedig csak tovább erősíti, hogy a kormányzati cáfolat sem volt egyértelmű.

Mirkóczki Ádám hangsúlyozta, hazánk nemzetbiztonsági védelmi pajzsán 2 rés van, abból az egyik a brüsszeli kvóta, a másik, a nagyobbik pedig a letelepedésikötvény-biznisz. Ezeket a réseket mindenféleképpen be kell reteszelni - hangzott el.

Ennek lehet eszköze a Jobbik által benyújtott alaptörvénymódosító-javaslat, amelyet azonban a Fidesz eleddig hét alkalommal is leszavazott.

Mirkóczki Ádám egyébként közölte, a Jobbik új frakciójának első javaslata már a parlament előtt hever, amely egyszerre utasítaná el a betelepítés minden formáját.

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke arra is rávilágított, hogy ha összejön a kínai konstrukció, a megfelelő átvilágításokra nincs elegendő kapacitása a hazai szakszolgálatoknak.

Ismét felhívta Mirkóczki Ádám a kormányzat figyelmét, ne csak a kommunikációs térben, népszavazásokkal, nemzeti konzultációkkal küzdjön a bevándorlás ellen. Ha komolyan gondolják ezt a küzdelmet, akkor bizonyítsák a szándékukat és támogassák a betelepítés minden formáját elutasító jobbikos alaptörvény-módosítását.