2018. 05. 22. 20:34

A Jobbik 26 képviselőjéből 25 nemet mond a Toroczkai-platformra

Közleményt adott ki az ellenzéki párt.

Toroczkai László délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette: platformot hozna létre a Jobbikon belül, amelynek célja, hogy "visszatereljék a pártot az alapító nyilatkozat szellemiségéhez." Jakab Péter, a párt szóvivője erre reagálva kijelentette: a Mi magunk platformnak nincsen létjogosultsága, egyrészt az alapszabály ezt nem teszi lehetővé, másrészt a Jobbik nem önmagát képviseli, hanem minden magyar embert. 

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője most közleményt is kiadott az ügyben, melyben azt írja, az országgyűlési képviselők közül egyedül Dúró Dóra állt a kezdeményezés mellé.

"Toroczkai László mai sajtótájékoztatóján arról nyilatkozott, hogy a Jobbik több országgyűlési képviselője is támogatja platformját. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Jobbik parlamenti frakciójának 26 tagjából 25 nem tagja, és a jövőben sem kíván tagja lenni ennek a platformnak. Egyedül Dúró Dóra fejezte ki csatlakozási szándékát, aki a tisztújító kongresszuson Toroczkai elnök-helyettes jelöltjeként indult. "