Ilyen is lehetne az oktatás: egyedülálló módszert dolgozott ki a Gyermekszem.pont alapítvány

Egyedülálló, a Nemzeti alaptanterven (Nat) alapuló módszert, úgynevezett rendszerpedagógiát dolgozott ki a Gyermekszem.pont Alapítvány, amelynek a sikeres, kétéves általános iskolai működése után a középiskolai oktatásra is lehetőség nyílik.

A módszert uniós támogatással, 60 millió forintos tőkeinjekcióval hozták létre, s a Nat-on alapuló pedagógiai programot szívesen átadja a közoktatási intézményeknek az alapítvány. 

A rendszerpedagógia, a rendszergondolkodás nem új fogalom a szervezeti, nagyvállalati környezetben, ezt helyezték iskolai környezetbe - hangsúlyozta a Gyermekszem.pont iskola igazgatója, Dechertné Gelencsér Anna, a pedagógiai program kidolgozója.

Mint kifejtette: az oktatási profil három fő alappillére a komplex művészeti nevelés, valamint az idegen nyelvi és a digitális kompetencia fejlesztése. A három iskolai szakasz céljait is külön fogalmazták meg:

  • az alsó tagozatban a tanulás megszerettetése, játékos feladatmegoldások, a manuális készségek fejlesztése, az önértékelésre való tanítás, a megfelelő tanulási motiváció megalapozása,  és a kooperációs készségek megalapozása a cél. 
  • A felső tagozatban az önálló tanulás képességének fejlesztése, tanulást támogató módszerek megismertetése, az információ rendszerezésének tanítása, saját tanulási stílus megismerése a cél,
  • a középiskolai szakaszban pedig a megfelelő pályaorientációra koncentrálnak a megfelelő önismeret révén. A kreativitást és a kritikai gondolkodást előtérbe helyezve ebben a szakaszban a kommunikációs készségfejlesztésre kerül a hangsúly - ismertette.

Megjegyezte: a tananyag jellegétől függően alakítják a tantermek elrendezését, ha a téma, úgy kívánja, csoportba rendezve, s a foglalkozás jellegétől függően eltérhetnek a hivatalos csengetési rendtől is.

(Fotó: gyermekszempont.hu)

Forrás
MTI
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nagy Béla Ádám
sss
2019. június 24. | 10:45
Könnyen lehet, hogy a marsi élet nyomaira bukkantak a NASA szakemberei.
1
sss
2019. június 24. | 09:50
Az Index csípős interjút készített Kálmán Olgával, aki most megtapasztalhatta, hogy milyen nehéz is egyenesen, ha nem ő kérdez, hanem neki kell válaszolnia.
1
sss
2019. június 23. | 21:16
A közelmúltban sorra haltak meg a dominikai hotelekben nyaraló amerikai turisták. A 10 milliós országba évente 6 millió turista látogat el, akiknek a harmada amerikai. Az ügyeket gyorsan lezárják. Gyanús a minibár, de egy rovarirtó is ludas lehet.

2019. június 23. | 20:25
A CHP-s jelölt a megismételt választást még nagyobb arányban nyerte, mint az előzőt!
1
sss
2019. június 23. | 20:07
Zágráb Nándorral, az ellenzék nagykőrösi polgármesterjelöltjével, a Jobbik helyi elnökével beszélgettünk a visszajáró csatornapénzről, a „városi strand Trianonjáról”, a városi költségvetésről és a lakosság bevonásáról a döntéshozatalba.
1
sss
2019. június 23. | 15:44
Kemény hangvételű Facebook-bejegyzést tett közzé Orbán Viktor korábbi bizalmasa, Pokol Béla korábbi alkotmánybíró, aki „Megmocskoló” gépezetek című írásában az SZDSZ-es médiauralommal állította párhuzamba az orbánista propagandagépezetet.