Elszámoltatás?! Ugyan már! Valójában maga a Fidesz élteti Gyurcsány Ferencet

Mi áll az elszámoltatási politika látványos bukása mögött?

2010 tavaszán azt ígérték Orbán Viktorék, hogy elszámoltatják Gyurcsány Ferencet, 2018 júniusában azonban a volt szocialista miniszterelnök napirend előtt szólalhatott fel a magyar parlamentben, egy önálló frakció vezetőjeként.

S mindez tényleg csak azért történhetett meg, mert nem voltak meg a keretei az elszámoltatásának?

Gréczy Zsolt szerint nem. A DK országgyűlési képviselője lapunknak úgy reagált az államtitkár kijelentésére, hogy

"Völner Pálnak nyilván nagyon nehéz megemészteni, hogy a teljes elszámoltatási kampány, amire 8 évet rászánt a Fidesz, az úgy, ahogy van, megbukott".

A frakciószóvivő egy másik aspektusra is felhívta a figyelmet, ez pedig Völner János bíróságokra tett kiszólása: a Fidesz most meg akarja szállni a bíróságokat, és szerinte mindezt félelemből teszi a kormánypárt.

Az Országházban szembesült az Orbán-kormány az elbukott elszámoltatásával

Kedden napirend előtti felszólalásokkal folytatódott a parlament nyári ülésszaka, és míg hétfőn Gyurcsány Ferenc írt történelmet azzal, hogy a fülkeforradalom után 8 évvel egy önálló frakció vezetőjeként kérte számon az Orbán-kormányt, addig ma Vadai Ágnes párttársa szembesítette a Fideszt azzal, hogy megbukott az elszámoltatási "boszorkányüldözése".

Hegedűs Lórántné viszont másképp látja a bukás hátterét.

A Jobbik alelnöke az Alfahírnek úgy értékelt, Orbán Viktornak 2018-ig bezárólag kétszer is volt kétharmada, és nemcsak új alaptörvényünk lett, de a teljes jogrendünk is átalakult,

"úgyhogy nekem senki ne mondja, hogy a régi keretrendszer volt az, ami az ilyen jellegű elszámoltatásokat megakadályozta"

- tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint itt sokkal inkább arról van szó, hogy a háttérben gazdasági nagykoalíció működik a Fidesz és a baloldal holdudvarai között.

Felidézte, amikor Budai Gyula korábbi elszámoltatási biztos 2 darab A4-es papírlapot lobogtatott a parlamentben, amiken elvileg az elszámoltatás „eredményei” szerepeltek, miután elődjéről, Papcsák Ferencről kiderült, nemcsak alanya, de tárgya is lett az elszámoltatásnak.

A 2010-es kampányban felvetett elszámoltatási-cunami csak egy politikai termék volt, ugyanúgy, ahogy korábban a polgári Magyarország, illetve a most a kereszténydemokrácia - foglalta össze.

Hegedűs Lórántné szerint van egy másik oka is annak, hogy miért szónokolhatott tegnap a DK elnöke a parlamentben. Ugyanis szükség van Gyurcsány Ferencre, hogy meglegyen Orbán Viktor ellenpontja, hogy lehessen kit mutogatni, és kivel riogatni.

"Valójában maga a Fidesz élteti Gyurcsány Ferencet"

- szögezte le.

Hat évre ítéltek egy volt román minisztert korrupció miatt

Míg nálunk csak hangzatos kampányszlogenek voltak annak idején a Fidesz részéről, addig Romániában ténylegesen elszámoltatják a felelőtlen és korrupt politikusokat. Most Elena Udrea volt regionális fejlesztési és idegenforgalmi minisztert ítélték jogerősen hat év szabadságvesztésre, akit megvesztegetés elfogadásában és hivatali visszaélésben talált bűnösnek kedden a legfelsőbb bíróság.

(Címlap- és borítókép: Gyurcsány Ferenc szónokol, 2018. június 4., fotó: Béli Balázs - Alfahír)