Lejtőn a szakadék felé Merkel koalíciójának a támogatottsága

A chemnitzi események is befolyásolhatták a politikai erőviszonyok alakulását.

Az újságnak az Emnid iroda végzett közvélemény-kutatást, amelyből kiderült, hogy még sohasem volt ennyire gyenge támogatottsága nagykoalíciónak a lakosság körében Németországban. Merkel kereszténydemokrata CDU-ja bajor testvérpártjával, a keresztényszocialista CSU-val együttesen 29 százalékos támogatottságú. Egy éve 32,9 százalékos volt mutatójuk.

A kormánykoalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (SPD) 17 százalékon áll, míg tavaly ilyenkor 20,5 százalékos volt támogatottsága.

Összesítve 46 százalékos a koalíció híveinek aránya, amely rekordalacsony 10 éves - kétszer öt-öt esztendős - időtartamot tekintve.

Németországban CDU-CSU-SPD koalíció kormányzott 2005 és 2009, továbbá 2013 és 2017 között is.

A politikai erőviszonyok alakulását befolyásolhatták a chemnitzi események is, amelyek a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki pártot erősítették. Szintén közvélemény-kutatások igazolják, hogy a jobboldali, de a német fősodratú sajtóban szélsőjobboldalinak tartott párt vált Németország második legerősebb politikai formációjává.