„Oroszország békeszerető állam” - mondta Putyin az elmúlt évtizedek legnagyobb orosz hadgyakorlatán

A második világháború óta nem látott erőt helyeztek mozgásba.

Kedden indult a Vosztok-2018 nevű hadgyakorlat a Távol-Keleten, 300 ezer emberrel, több mint 1000 repülőgéppel és helikopterrel, 36 ezer páncélossal és egyéb harcjárművel, valamint körülbelül 80 hajóval.

„Oroszország békeszerető állam, nekünk nincsenek és nem is lehetnek agresszív terveink”

 - mondta Putyin, majd bejelentette, hogy fejlesztik a fegyveres erőket.

Putyin a haderő modernizációját a következőkkel indokolta:

"A haza előtti kötelességünk, hogy készek legyünk megvédeni országunk szuverenitását, biztonságát és nemzeti érdekeit, valamint, ha arra szükség lesz, támogassuk szövetségeseinket. Ezért tovább fogjuk erősíteni fegyveres erőinket, a fegyverek és a haditechnika legújabb generációival fogjuk felszerelni őket és fejleszteni fogjuk a nemzetközi katonai együttműködést."

Eközben a Közel-Keleten már újra bombázásba kezdett az orosz légierő:

Megkezdődött a szíriai polgárháború utolsó(?) nagy csatája

A szíriai kormányerők már napok óta készültek a támadásra. Recep Tayyip Erdoğan török, Vlagyimir Putyin orosz és Haszan Róháni iráni elnök pénteken találkozott Teheránban, hogy megvitassák a szíriai, ezen belül az idlíbi helyzetet.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nagy Béla Ádám
1
1