Szél Bernadett ellen újabb fegyelmi indult az LMP-ben, lehet, hogy otthagyja a pártot

Sallai Róbert Benedek indította ellene az eljárást.

A fegyelmi eljárást a korábban fegyelmivel kizárt, majd a pártba mégis visszavett Sallai R. Benedek kezdeményezte ellene a közelmúltban tett nyilatkozatai miatt. Szél korábban jelezte, nem ért egyet azzal, hogy az LMP EP-képviselője nem szavazta meg a Sargentini-jelentést, egy másik nyilatkozatában pedig azt mondta, politikai öngyilkosság, amit pártja megenged magának, az LMP-t pedig könnyebb megpuccsolni, mint vezetni.

Szél már egyébként sem visel semmilyen tisztséget a pártban, mert egy másik fegyelmi eljárásban korábban már 3 éves eltiltást kapott, és ezért lemondott.

A politikus az Indexnek megerősített az információkat, mint mondta, Sallai Róbert Benedek egy sértett politikus, aki minden eszközt felhasznál, hogy eltávolítsa a politikai ellenfeleit.

A kérdésre, hogy ezek után tervezi-e a távozást az LMP-ből azt válaszolta, hogy erre egyelőre nem kíván válaszolni.

Az Index úgy tudja, hogy az etikai eljárást kezdeményező hosszú levélben Sallai hűtlen kezeléssel is megvádolta az egykori LMP-s vezetőt.