Nem téma - hogy a fenébe kerül Trianon ügyében egy oldalra Gyurcsány és Orbán?

Trianon századik évfordulóját nem nekünk kell témává tennünk - hangzott el a Trianon emlékév vitájában Grósz Károly Kovács László Gyurcsány Ferenc Semjén Zsolt szájából. A NER nyolcadik évében megérkeztünk, 1987-be/1996-ba/2004-be. Csak a határon túli magyarság cserben hagyásának ideológiai fügefalevele változott. 

Történt, hogy a mindent jóra fordító Fülkeforradalom, az elszakított magyarság iránti felelősségvállalást rögzítő Alaptörvény elfogadása, és a rendszertől a dohánybolton, meg az adóhatóságon át a parkolásfizetési cégig egy seregnyi intézmény nemzetivé avatása után a Jobbik azzal a javaslattal állt elő, hogy

talán illene megemlékezni a hazánk feldarabolásának századik évfordulójáról.

Ha ner-nyelven és magyarul a szavak ugyanazt jelentenék, akkor ebből egy mínuszos hír lett volna: beterjesztették, megvitatták, módosítgatták, elfogadták. A kormány nyilatkozik: egy jó szándékú ügyetlen javaslatból sikerült tökéleteset csinálni. A Jobbik is nyilatkozik: az ő javaslatuk jobb volt, a végleges verzió jó szándékú, de ügyetlen. Végül az egymásnak címzett kritikák és intelmek elhangzása után megszavazzák mindketten. Igen, ennyi kellett volna, hogy legyen ez a történet. Csakhogy a ner-nyelv és a magyar már nem ugyanaz a nyelv. 

Itt nemzeti lehet minden, amihez a hatalomnak köze van, és semmi sem lehet nemzeti, amihez nincs. 

Itt, ha az ellenzék benyújt egy javaslatot, reflexből kerül a kukába, akkor is, ha maga is elmondja, hogy csupán vitaalapnak szánja. Ebben a rezsimben ugyanis semmilyen vitának nincsen helye, főképp nem az Országgyűlésben. Az ugyanis egyedül arra van, hogy a Vezér utasításait végrehajtsa, majd illedelmesen meg is köszönje, hogy végrehajthatta. Ezen felül a Parlamentnek csupán egy fontos funkciója van még: hogy az ellenzék gazdag díszítésű kupolás szégyenketrece legyen, ahol a nemzet egyedül hivatott képviselői, a kormánypártiak újra, meg újra fejükre olvashassák hitvány árulásukat. Ebbe a műsorba sehogy se férhet bele, hogy éppen egy ellenzéki párt kezdeményezésére legyen Trianon emlékév. Illetve, ne legyünk igazságtalanok: a Fidesznek egyetlen ellenzéki erővel azért sikerült konszenzusra jutnia:

A Trianon emlékévet Gyurcsány Ferenc pártjával, a DK-val együtt szavazták le. Az összes többi párt a Mi Hazánktól az LMP-n és a Párbeszéden át az MSZP-ig támogatta a javaslatot. 

Szávay: Szégyen és gyalázat, hogy a Fidesz Gyurcsányékkal együtt szavazta le a Trianon emlékévet

A jobbikos politikus szerint Magyarország feldarabolására emlékezni "nem múltba fordulást jelent, hiszen Trianon következményei máig hatnak, és alapvetően határozzák meg nemzetünk jelenét és jövőjét is." Hamarosan elkezdődik azon események 100. évfordulójának sora, amelyek annak idején "ehhez a páratlan tragédiához, ezeréves hazánk széteséséhez" vezettek. November 3-án lesz az első világháborút befejező padovai fegyverszünet centenáriuma, 1918.

Ám, ha az egész mögött csupán a fenti ócska színjáték állna, még nem is lenne akkora baj. Mert, akkor - mint oly sok más esetben - az ellenzéki tervezetet papírkosárba hajították volna, majd pár hónappal később két félmondatot, meg három névelőt megváltoztatva benyújtották és elfogadták volna saját ötletként. Csakhogy ezt a javaslatot a jobbikos Farkas Gergely és Szávay István már tavaly márciusban, aztán decemberben is felvetette, most terjesztette be harmadszorra. Korábban éppen azzal söpörték le az asztalról, hogy a kormány majd saját koncepciót alkot a centenáriumról, ne dumáljon bele abba senki más.

Csakhogy ezúttal a jól megszokott sémától eltérően az ellenzéki kezdeményezést nem schmittelték el, nem álltak elő az égvilágon semmivel. A jelek szerint Orbánék a Trianon emlékévet tényleg nem akarják.

De, hát, hogy a fenébe lehet, hogy a kárpátaljai magyarokat abszurd és aljas módon hazaárulással vádoló Ukrajnával szemben  - nagyon helyesen - oly keményen fellépő magyar kormány ebben a jelképes témában ilyen kitartóan és megingathatatlanul lapít? 

Nos, erre a kérdésre a választ nagyjából ugyanott érdemes keresni, ahol arra is, hogy a soviniszta, volt csetnik szerb elnök kisebbségpolitikáját miért nevezik "példaértékűnek", miért hallgatnak a délvidéki nemzeti tanácsok jogköreinek megnyirbálása ügyében, és miért kerülik kínosan a konfliktust majd' minden, az elszakított magyarságot érintő dologban? Ukrajnát kivéve ugyanis minden trianoni utódállam az Európai Unió tagja, vagy hamarosan az lesz. 

Velük pedig Orbán Viktornak terve van, amelyben az ott élő magyarok legfeljebb egy lábjegyzet erejéig férhetnek bele. 

Népünk Bölcs Vezérének szavajárását idézve: "a dolog úgy áll", hogy a miniszterelnök számára ez az ország már csupán ugródeszka, amelyről elrugaszkodva a brüsszeli döntéshozás csúcsára repülhet. S, ha a tornászmutatvány nem jön össze, akkor bizony számos jel mutat arra, hogy a hóna alá csapja, és szépen kivezeti az Unióból. Mindkét opcióhoz szövetségesekre van szüksége Közép-Európában. És a környező országok barátságát az elmúlt száz esztendőben mindig az uralmuk alatt élő magyarság cserbenhagyásával lehetett megvenni.

Ezt az árat fizette meg Kádár, Horn, és Gyurcsány - s most ezzel az ajándékcsomaggal házal Pozsonytól Bukaresten át Belgrádig Orbán is. 

Ehhez persze le kell nyesegetni a magyar jobboldali közvélemény kényelmetlen érzékenységét a határon túli ügyek iránt. A munka döcögősen halad, de azért már nekiláttak. Az egykor szebb napokat látott, mára a rezsim szolgálatkész tudatipari segédmunkásává szegődött Szentesi-Zöldi László idén június negyedikén - a napon, amelynek, ugye a nemzeti összetartozásról kellene szólnia - szép, kerek iránybaállító cikket írt a 888-ra.

"Trianon a múlt, engedjük el"

 - hangzik a Tóta W. Árpád-plakettért kiáltó cím, s nem hiányzik az agitpropos precizitással megalkotott indoklás sem. Hogyaszongya:

"A barbár hadak a kapuink előtt állnak, és a majdani új nándorfehérvári csatában a magyarok ereje kevés lesz. Mindenesetre nem vágyálom, hanem színtiszta realitás, hogy népeinknek egymásra kell találniuk, és egymásra is fogunk, mert minden ellenségeskedésünk, különbözőségünk, előítéletünk felolvad, ha azokra nézünk, akik új honfoglalásra készülnek."

Meg, hogy túl kell lépnünk "a hagyományos nacionalizmus" "régi lemezén", mert most a "jó európaiak és jó patrióták" nem egymás ellen fenekednek, hanem a migránsok ellen fognak össze, az elszakított magyarok pedig legyenek szívesek "hídszerepet" betölteni a közösen küzdő népek között.

Hetven éve pofázik nekünk a mindenkori hatalom a meghaladni kívánt "régi nacionalizmusról", a helyébe lépő korszerű szocialista hazafiságról, majd européer öntudatról, most meg a "jó patriotizmusról". Amely szerint a trianoni határ túloldalára szakadt magyar már nem a mi nemzetünk integráns része, csupán "híd" a másik nép felé (Uramisten, mennyire elcsépelt már ez a szókép is!), amelyen keresztülmasírozva összeborulhatunk a nagy, boldog "felolvadásban".

Ha van kérdés, amiben Orbán rendszere egy kicsit sem unortodox, hát ez az. Nincs itt sem új a nap alatt: 

ami a komcsiknak a "proletár nemzetköziség", a balllibsiknek az "euroatlanti integráció" volt, az ennek a rezsimnek a "migráció elleni küzdelem".

A mindent eldöntő harc, amely, akkor és most is a végsőnek van ígérve, a mindent felülíró Magasabb Rendű Érdek, amelynek oltárán fel kell áldoznunk határon túli véreinket. Hiszen nekik is így lesz jobb, mert a szocialista világforradalom, a történelem liberális vége, vagy most a Migránsmentes Ország számukra is elhozza a Kánaánt. Értük harcolunk nertársak - és cserébe csupán annyit kérünk, hogy szépen, csendben kussoljanak, ahogyan mi is. 

Innen nézve már nem is olyan szürreális a Fidesz és a DK parlamenti összefogása, hogy "ne tegyük témává" Trianont." Mert ami Gyurcsányéknak üldözendő sátánizmus, az Orbánéknak cinikusan használt politikai eszköz.

Az elszakított magyarok elleni ordenáré uszítás az egyik oldalon, és a párás szemmel előadott neobarokk nemzethy szónoklatok a másikon ugyanúgy csupán légfrissítőként szolgálnak, hogy elfedjék az árulás bűzét.

Most egy pillanatra kifogyott a flakon, és máris áthatóvá vált a rothadtság édeskés-savanyú illata. Ne legyenek kétségeink, hamar újratöltenek majd, úgyhogy szippantsunk most mélyeket, és jól jegyezzük meg, amit érzünk: ez az igazi szaguk. 

(Fotó: Béli Balázs/Alfahír)