Bujkál a bíróság elől a Veronában balesetet szenvedett busz sofőrje

A kirendelt ügyvéd sem tudja elérni.

Az olasz ügyészség öt olasz vádlottat nevezett meg és a magyar sofőrt, V. Jánost nevezte meg a veronai busztragédia ügyében. Utóbbi azóta sem ismeri el a felelősségét, és nem is jelenik meg a bírósági tárgyaláson – közli a Bors. Tavaly januárban szenvedett balesetet a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait sítáborból hazahozó busz, mikor egy felüljáró pillérének ütközött és kigyulladt. A tragédiában 17-en hunytak el.

A szülők szerint a sofőr próbálja húzni az időt. Nagyon komplikálttá teszi az ügyet, hogy két ország érintett benne.

Az egyik áldozat édesapja a bulvárlapnak azt nyilatkozta, a vádlott sofőr az egész olasz bírósági ügyet akadályozza. Kapott egy kijelölt olasz védőt, aki sokszor próbálta elérni, de nem sikerült neki, ezért vissza akarja adni az ügyet. A törvények értelmében új védőt kell kirendelni, ami plusz három hónap csúszást jelent – mondta.

Száztizennégy vádló van, ennyien voltak a buszon lévő gyermekek családtagjai, akik valamilyen szinten érintettek benne. Felháborító, hogy a bűnös itthon röhög a markában, és megteheti, hogy ne legyen ott

– tette hozzá.

Egy éve történt a veronai busztragédia - még mindig tart a nyomozás

Március 21-én befejeződik a napra pontosan egy évvel ezelőtt történt veronai busztragédia miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által indított nyomozás, de az ügyészség még meghosszabbíthatja az eljárást - írta a Magyar Nemzet szombaton az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) kapott információk alapján.