„Az a kormány, amelyik két nap alatt ki tudja vezetni a takarékpénztárakat, ezt a hulladék-ügyet is meg tudta volna oldani”

A nógrádi és pest megyei lakosok nem fogadják el Gulyás Gergely lekezelő megnyilatkozását, amiben üzleti érdekű zsarolásra hivatkozva figyelmen kívül hagyta, hogy 300 ezer magyar állampolgár marad szemétszállítás nélkül - nyilatkozta Szalontai Boldizsár pest megyei önkormányzati képviselő, kollegájával Varga Zoltán Péterrel a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. székháza előtt tartott közös sajtótájékoztatójukon.

A képviselő szerint a lakókat nem az érdekli, hogy a Zöld Híd Kft. vagy a kormány hibázott nagyot, hanem, hogy a szolgáltatást, amiért fizetnek, lássák el.

„A kormány azt mondta, hogy soha nem látott felhatalmazást kaptak. Akkor éljenek és ne visszaéljenek vele”

– mondta Szalontai, aki úgy látja, hogy meg lett volna a lehetőség a rendezésre, hiszen a probléma már évek óta fennállt, de a kormány nem törekedett az egyezségre, pedig

„az a kormány ami két nap alatt a takarékpénztárakat ki tudja vezetni, ezt a hulladék-ügyet is meg tudta volna oldani.”

Varga Zoltán Péter jobbikos képviselő emlékeztetett, hogy már a nyár folyamán voltak arra utaló jelek, hogy a konfliktus hamarosan tetőpontjához ér, hiszen sok helyen a lomtalanításokat nem végezték el, ezért az önkormányzatok kénytelenek voltak önköltségükre elvégezni a feladatot. A legnyilvánvalóbb jel pedig egy hónapja volt, mikor a Zöld Híd Kft. bejelentette, hogy felfüggesztik a zöldhulladék elszállítását a településeken.

A képviselők szerdán egyeztettek a Zöld Híd Nonprofit Kft.-vel, akik csütörtökre várták az NHKV Zrt. munkatársait, ám az állami cég nem jelent meg a közfeladatot ellátó társasággal való találkozón. Szalontai képviselő ezért a Pest megyei pénteki közgyűlésen is felvetette az ügyet, ahol a fideszes elnök, Szabó István azt mondta, nem óhajtja továbbítani a véleményt a kormány felé.

A képviselők a probléma mielőbbi megoldását sürgetik, ugyanis a cég vezetésétől azt a tájékoztatást kapták, hogy amennyiben egy hétre kiesik a szemét elszállítása, utána hónapok kellenek, hogy minden visszaálljon az eredeti kerékvágásba.

A sajtótájékoztató végén Szalontai Boldizsár és Varga Zoltán Péter szemeteszsákokkal torlaszolta el az NHKV Zrt. székházának bejáratát.

A katasztrófavédelem egyeztetett a hulladékról

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a szemétszállítás zavartalansága érdekében egyeztetésre berendelte a Zöld Híd Nonprofit Kft. és Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. képviselőit péntek délutánra. A megbeszélésen felmérték, hogy milyen feltételekkel biztosítható a hulladékszállítás hétfőtől a Zöld Híd területén - közölte az OKF kommunikációs szolgálata az MTI-vel.