Zsarolással kényszerítik ki az "önkéntes" túlórát

A kormánypropaganda felváltva harsogja azt, hogy a magyarok mennyire szeretnének többet dolgozni, és azt, hogy az egekbe emelt túlórakeretet valójában sehol sem fogják alkalmazni. Hogy az előbbi mekkora kreténség, az eddig is világos volt, ám az újév első napjaiban világossá vált, hogy az utóbbi sem igaz. 

Székely Tamás, a  Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke a hvg.hu-nak azt nyilatkozta: számos jelzést kaptak az ország legkülönbözőbb pontjairól, hogy egyes cégek már rögtön január elsejétől bevezetik a 400 órás túlórakeretet. A Fidesz előszeretettel hangsúlyozza, hogy erre kizárólag a munkavállaló hozzájárulásával kerülhet sor, ám az érdekvédelmi vezető elmondta: eljutott hozzájuk egy olyan dokumentum, amely szerint 

a béren kívüli juttatásról szóló nyilatkozaton keresztül kényszerítik a dolgozókat több munkára. 

Székely szerint nagyobb és kisebb vállalatoktól is befutottak hozzájuk hasonló vészjósló jelzések.

A portálnak a Vasas szakszervezet elnöke is megerősítette: igenis bevasalják a munkavállalókon a több túlórát. László Zoltán azt mondta:

már az első órákban öt olyan cégről szereztek tudomást, amely valószínűleg él az Orbánéktól kapott lehetőséggel

Akad olyan hely, ahol már fel is mondták a korábbi kollektív szerződést, máshol még „csak” tárgyalnak róla. A szakszervezet érdeklődésére, hogy ez a túlórakeret emeléséről szól-e, csak annyit reagáltak: majd a tárgyalásokon megmondják. 

„Feltételezzük, hogy nem a műszakpótlékot akarják egyoldalúan emelni”

jegyzi meg keserűen az érdekvédő. 

Cégneveket László Zoltán nem árult el, de azt elmondta, a 300 főstől az ezer fölötti dolgozót alkalmazó vállalatokig széles a spektrum. 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Kvárik Anita

Friss