Trump ismét billentyűzetet ragadott…

…és megfenyegette Törökországot.

Donald Trump amerikai elnök gazdasága tönkretételével fenyegette meg Törökországot egy Twitter-bejegyzésben vasárnap este, ha a török hadsereg kurdokat támadna Szíriában az amerikai katonák kivonása közben.

Az elnök ugyanakkor a kurdokat is intette: „ne provokálják Törökországot!”

A mikroblog-bejegyzésben Donald Trump azt írta: „Oroszország, Irán és Szíria voltak a legnagyobb haszonélvezői az Egyesült Államok azon hosszú távú politikájának, amely a természetes ellenség, vagyis az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet szíriai hadállásainak felszámolását célozza. Nekünk is hasznunkra válik, de most itt az ideje, hogy hazahozzuk katonáinkat. Vessünk véget a soha véget nem érő háborúknak”.

Az elnök megjegyezte: az amerikai katonák régóta esedékes kivonása közben is harcolni fognak az Iszlám Állam ellen, több irányból támadva a terroristák hadállásait.

Az amerikai csapatok fokozatos kivonásának decemberi bejelentése után Recep Tayyip Erdoğan török elnök azzal fenyegetődzött, hogy katonai támadást indít a Szíria északi részén – az amerikaiak vezette koalíciós erőkkel együtt – harcoló kurd milicisták ellen.

A hét elején John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Jeruzsálemben tárgyalt, és azt mondta: Törökország támadni akarja a szíriai kurdokat. Ankarát feldühítette a kijelentés, és Erdogan a „legalávalóbb, legbecstelenebb és legrondább” rágalomnak minősítette Bolton szavait.

Bolton egy pénteki rádióinterjúban követelte, hogy Ankara vállaljon kötelezettséget Washington kurd szövetségeseinek biztonságáért.

Hivatalosan is megkezdődött a Szíriában állomásozó amerikai csapatok kivonása

A Washington vezette terrorellenes koalíció hivatalosan megkezdte csapatai kivonását Szíriából - idézte az MTI Sean Ryant, a katonai szövetség szóvivőjét pénteken.A szóvivő hozzátette, hogy biztonsági okokból többet nem árulhat el.Korábban egy amerikai védelmi minisztériumi körökből származó forrás beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok elkezdte a kivonulást a közel-keleti országból.