A Fidesz veszített, képviselő marad a jobbikos politikus a Csongrád Megyei Közgyűlésben

A bíróság hatályon kívül helyezte a kormánypát bolsevik-típusú döntését.

„Az indoklásból kiderül, hogy a fideszes képviselők által meghozott határozat törvénysértő volt, ebből is látszik, hogy az állampárt bármire képes azok ellen, akik nem tagozódnak be a NER-be”

- közölte az Alfahírrel Zeitler Ádám, a Jobbik Csongrád megyei regionális igazgatója.

A Csongrád Megyei Közgyűlés fideszes többsége méltatlansági eljárás során szüntette meg a jobbikos képviselő megbízatását.

A kormánypárti érvelés lényege az volt, hogy a testület „megállapította”: Kiss Attila elnöki posztja a Sándor Móricz Egyesületben az önkormányzati törvény alapján „összeférhetetlen képviselői megbízatásával”. Mivel a fideszesek szerint ezt az összeférhetetlenségi okot a jobbikos politikus nem hozta a közgyűlés tudomására, a testület megállapította méltatlanságát, ezzel megszűnt képviselő megbízatása. Az ügy érdekessége, hogy a Jobbikból kilépő, de az esküje ellenére mandátumát megtartó Mi Hazánk képviselőjének ugyanilyen ügyében csak állásfoglalást kért a fideszes testület.

A jobbikos Kiss Attila a döntés után a sajtónak nyilatkozva azt mondta: álláspontja szerint a médiatartalom-szolgáltatásra és az önkormányzatokra vonatkozó jogszabályok alapján nem áll fenn az összeférhetetlenség. A Jobbik „bolsevik-típusú döntésnek” nevezte a határozatot, majd bírósághoz fordult. A kormánypárti sajtón végigfutott a fideszes narratíva Kiss „méltatlanná válásáról”, kérdés, hogy most beszámolnak-e a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzéséről.

Nagyvonalú a fideszes elnök: megengedi, hogy megtartsa mandátumát a jobbikos képviselő

Tovább dagad a Csongrád megyei közgyűlésben kitört botrány: miután a Fidesz megvonta a jobbikos képviselő mandátumát, a legnagyobb ellenzéki párt bírósághoz fordult a döntés miatt. Tóth Péter, a Jobbik megyei elnöke szerint viszont a Fidesz elfelejtett beszámolni arról, hogy a frakciójukban egy jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt első fokon elítélt politikus ül.