7500 köztisztviselő lépett sztrájkba

Ezen a helyzeten csak a munkavállalók szervezett fellépése, vagyis a szakszervezeti összefogás változtathat.

Boros Péterné az önkormányzati hivatal apparátusi értekezletén kiemelte: egy társadalom működésének fontos eleme, ha az ország hajtóerejét jelentő dolgozók élnek demokratikus jogaikkal. Hozzátette: fel kívánják hívni a kormányzat figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, hogy 11 éve nem emelkedett a köztisztviselői illetményalap.

A szakszervezeti vezető emlékeztetett: az elmúlt időszakban állami forrásból nem, csak a gazdagabb, vagyis nagyobb adóbevétellel rendelkező önkormányzatok által a szolidaritási alapba befizetett források nyomán emelkedhetett a köztisztviselők jövedelme.

"Mára eljutottunk oda, hogy az önkormányzatok egymást finanszírozzák"

- idézi az MTI Boros Péternét, aki hozzáfűzte: ezen a helyzeten csak a munkavállalók szervezett fellépése, vagyis a szakszervezeti összefogás változtathat.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az értekezleten azt hangsúlyozta, hogy össze kell fogniuk a közszférában és a versenyszférában működő szakszervezeteknek, mert ha nem így tesznek, "leszalámizzák" a munkavállalókat.

Úgy vélte, hogy Nyugat-Európában a szakszervezeti küzdelem, az érdekkonfliktusok felvállalása vezetett a jóléthez. Nincs az a jóságos tulajdonos vagy kormány, amelyik magától pluszjogokat biztosít a munkavállalóknak - fogalmazott.

Mint mondta, a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek Magyarországon is elegük lett a folyamatos hátrálásból, mára elmentek a falig, és ennek nyomán bontakoztak ki az elmúlt időszakban az utcai megmozdulások és a munkahelyi sztrájkok. Továbbá megjelent egy új eszköz, a szolidaritási sztrájk is, ami új szakaszt jelent a munkavállalói jogok érvényesítéséért folyó közdelemben - mondta Kordás László.

Az értekezleten Lamperth Mónika, a XV. kerületi önkormányzat jegyzője ismertetette, hogy a munkáltató és a tisztviselők megállapodása alapján a halaszthatatlan ügyeket - mint például haláleset bejelentése, előre egyeztetett házasságkötés és helyszíni szemle, váratlan településüzemeltetési feladat - a sztrájk idején is intézik.

Üzent az államtitkár a sztrájkoló közszolgáknak: sajnálja, hogy beszálltak az EP-kampányba

Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár két-három migránsozás közben azért a magyar élettel is képes foglalkozni, így azt is jól tudja, hogy mi áll a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) március 14-ére meghirdetett országos közszolgálati sztrájkja mögött;"a kormány sajnálattal látja, hogy bizonyos szakszervezetek beszálltak az EP-választási kampányba".Az államtitkár ezt szereptévesztésként értékelte.