Salvini: „Az a célunk, hogy meghatározóak legyünk”

Salvini: „Az a célunk, hogy meghatározóak legyünk”

Az olasz politikus azzal a céllal érkezhetett hazánkba, hogy az Európai Néppártban felfüggesztett Fideszt saját populista mozgalmába invitálja.

Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter csütörtöki találkozója után közös sajtótájékoztatóra került sor. Az olasz politikus megbeszélést folytatott a magyar kormányfővel a Karmelita kolostorban, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: nem az illegális bevándorlók újraelosztására van szükség Európában, hanem olyan Európa kell, amely megvédi a határait a tengeren és a szárazföldön.

Salvini szerint Magyarországon szabályosan ellenőrzik, hogy ki lép át a határon, az ország gyorsan és hatékonyan hozta létre a határzárat – számolt be az MTI.

Az olasz politikus arról is beszélt, hogy az európai parlamenti választás után, május 27-től „más lesz a helyzet” Európa és az európai népek számára.

„Az a célunk, hogy meghatározóak legyünk” Európában, irányítsuk Európa átalakulását, alternatívát kell nyújtani az eddigi európai irányítással szemben – fogalmazott.

Matteo Salvini köszönetet mondott Orbán Viktornak az olasz La Stampa lapnak adott interjújáért.

A lapnak Orbán Viktor azt mondta:

„Ne kössük össze magunkat a baloldallal, keressünk egy másik utat, az európai jobboldallal való együttműködés útját! Nem tudjuk, Salvini milyen formációt tud majd létrehozni, de reméljük, hogy erőset. A néppártnak együtt kell működnie az európai jobboldallal.”

Ha az Európai Néppárt olyan látásmódot képviselne, amilyet Orbán Viktor, akkor "szép dolog" lenne a szövetség - vélekedett Salvini a budapesti sajtótájékoztatón.

Az olasz politikus hivatalosan azért érkezett Magyarországra, hogy tárgyalásokat folytasson magyar kollégájával, Pintér Sándor belügyminiszterrel, de gyaníthatóan ennél többről van szó, és azzal a céllal érkezett hazánkba, hogy az Európai Néppártban felfüggesztett Fideszt saját populista mozgalmába (Európai Szövetség az Emberekért és Nemzetekért) invitálja.

Orbán Viktorral egy közös határellenőrzést is megejtettek Röszkén, majd sajtótájékoztatójukon a magyar kormányfő az olasz politikust méltatta.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője a délelőtt folyamán a Facebookon reagált Orbán és Salvini találkozójára. Szerinte a két politikusnak esze ágában sincs megoldani semmiféle válságot, „sokkal inkább abban érdekeltek, hogy a zűrzavar egyre nőjön és így növelhessék hatalmukat”. Úgy fogalmazott:

„Európai politikák terén remekül egyetértenek abban, hogy minél gyengébb Európa, annál hatalmasabbak ők. Egyetértenek a feltétlen oroszbarátság tekintetében is. Miért is csodálkozhatnánk azon, hogy Orbán Salvinit nemrég a hősének nevezte?”

 

Salvini: új Európát megyek építeni Budapestre | Alfahír

Ahogy mi is beszámoltunk róla, Matteo Salvini olasz belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes Pintér Sándor meghívására érkezik csütörtökön Budapestre. A hvg.hu vette észre, hogy Salvini videóüzenetet küldött a repülőgépről, amelyben arról beszélt, hogy új Európát építeni érkezik Budapestre.