Puzsér Roberték a kezdetektől három centrumpártban gondolkodtak

Puzsér Roberték a kezdetektől három centrumpártban gondolkodtak

Kitart az LMP és a Jobbik mellett.

A vasárnapi EP-választás finoman szólva is némileg átrajzolta Budapest politikai térképét is, és ahogy kell, az indulatok is elszabadultak. De vajon Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt bizalma valóban megingott a centrumpártokban, a Jobbikban és az LMP-ben?

Nem, szó sincs, erről, csak volt egy szerencsétlen szóváltás az LMP-vel - válaszolta érdeklődésünkre Zaránd Péter, a Sétáló Budapest sajtófőnöke.

Azt természetesen ő is elismerte, hogy ezek a pártok meggyengültek, de bíznak abban, hogy össze tudják szedni magukat, hiszen a centrum továbbra is belőlük állna.

Zaránd Péter egyébként hangsúlyozta,

"mi három potenciális centrumpártban gondolkodtunk a kampány kezdetétől fogva",

ugyanakkor aláhúzta azt is, hogy Puzsér egy civil és független jelölt, akit ugyan pártok is támogatnak, de a civilsége az ő ereje.

Visszakérdeztünk, hogy az imént a Momentumra gondolt-e.

Ez az a három párt, amelyik a potenciális centrumot alkotja

- erősítette meg.

Szél Bernadett nem akar a Momentum főpolgármester-jelöltje lenni | Alfahír

Nem leszek a Momentum főpolgármester-jelöltje, idén nem indulok semmilyen tisztségért, az önkormányzati választáson sem - hangsúlyozta a hvg.hu érdeklődésére Szél Bernadett.

Egyébként egyértelműsítette azt is, hogy a pletykák ellenére Puzsér Róbert természetesen kitart a két párt (Jobbik, LMP) mellett, és a Sétáló Budapest részt vesz az előválasztási tárgyalásokon is.