Tüntetést szerveznek a köznevelési törvény módosítása miatt

Tüntetést szerveznek a köznevelési törvény módosítása miatt

A pénteki nap folyamán megszavazta az országgyűlés a köznevelési törvény módosítását. A módosítások érintik az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az óvodába járást, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását is. Egy civil kezdeményezés, ezért augusztus 31-ére tüntetést szervez a Kossuth térre.

A módosítások ellen tiltakozó szülők pénteken tiltakozó petíciót adtak át az országgyűlésnek, ám a kormánypárti képviselők hiányában az ellenzéki politikusok vették át azt. A petíció egyik átvevője, Ander Balázs úgy fogalmazott, hogy 

„teljesen nyilvánvaló, hogy a kormány nem ismerte fel, hogy ennek az országnak, nemzetnek a túlélési esélyét az jelentené, hogy versenyképes tudás birtokában lévő társadalmunk legyen, ami a fennmaradást biztosítani tudja.”

Éppen ezért egy civil kezdeményezés tüntetést hirdetett augusztus 31-ére. A demonstráció szervezői úgy fogalmaztak, hogy 

szeretnénk egy összejövetelt szervezni, mert elegünk lett, hogy az állam szét szed egy olyan iskolarendszert, amit szeretünk, amiben jól érezzük magunkat, és amiben fel tudunk készülni az életre. Nem szabad hagyni, hogy a hatalom elnyomja a gondolkodó embereket! Ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával több ezer diák jövője forog kockán.  

Hiába minden tiltakozás: megszavazták a köznevelési törvény módosítását | Alfahír

A köznevelési törvény módosításai ellen tiltakozó mintegy negyven civil szervezet képviseletében közös petíciót adtak át pénteken ellenzéki pártok képviselőinek a parlamentnél, majd nem sokkal később a kormánypárti többség menetrend szerint elfogadta a módosítást.