A korrupciót dörgölte Orbánék orra alá az egykori budapesti finn nagykövet

Finnország

Publicisztikát jelentetett meg a Helsingin Sanomat című finn napilapban Petri Tuomi-Nikula, az északi ország korábbi budapesti nagykövete, melyet a 444 szemlézett. Az egykori diplomata, akinek hazája az EU soros (nem úgy, hanem kisbetűvel! – a szerk.) elnökségét tölti be, úgy véli, ennek a fél évnek „a közös értékek és a jogállamiság megerősítése a legfőbb célja”. Hangot adott annak a meggyőződésének, hogy néhány tagállam semmibe veszi ezeket az értékeket. Ezeket az országokat meg kell fosztani az uniós támogatásoktól – írja.

Tuomi-Nikula szerint ennek a felvetésnek a következménye, hogy Orbán verbálisan nekitámadt Finnországnak, ugyanis – véli a diplomata – Orbán az EU-s forrásokkal tudja fenntartani az intézményesített korrupciót.

Magyarország az egyik legkorruptabb ország az Unióban

– írja a publicisztikában, hangsúlyozva, Magyarország a GDP csaknem négy százalékának megfelelő forráshoz jut ezen pénzek révén.

A volt nagykövet szerint Orbán egy úgynevezett hibrid autokráciát vagy választási autokráciát épített ki, vagyis a demokrácia abban a formában, ahogyan az Nyugaton létezik, már nincs jelen Magyarországon.

Elfogadhatatlannak nevezte azt az orbáni érvelést, hogy a volt kommunista országokra másféle szabályokat kell alkalmazni a közösségben,

tolerálni kellene „speciális megoldásaikat”, ugyanis – hangsúlyozta – az EU értékrendje, és szabályai minden tagállamra azonosan érvényesek. Így Magyarországra is.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

1
1
Rogán Antal nyomdokaiba lépett a luxusminiszterelnök.