Vácon is egy jelölt mögé sorakoztak fel az ellenzéki pártok és a civilek

""
Matkovich Ilonát az ellenzékii pártok és helyi civilek is támogatják
Váci Napló

Vácon is sikerült megállapodni az őszi önkormányzati választáson való együttműködésről: a Pest megyei településen Matkovich Ilona lesz az ellenzéki pártok és a civilek közös polgármesterjelöltje. A SZAVAD nevű helyi egyesületet vezető önkormányzati képviselő mögé felsorakozott a Jobbik, a Momentum, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Vácért Lokálpatrióta Egyesület, a Párbeszéd, a Lehet Más a Politika és a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Azt csak a jövő héten jelentik be, hogy a település egyéni körzeteiben kik indulnak majd az önkormányzati képviselői posztokért. Matkovich Ilona a Váci Naplónak a pártok képviselőivel tartott közös bejelentés után arról beszélt, hogy a megállapodás megszületett, minden helyen jó szívvel ajánlható jelöltet fognak indítani.

Az ellenzéki polgármesterjelölt elképzeléseit is ismertette, eszerint a jelenlegi kormánypárti vezetésétől teljesen eltérő módon ténylegesen foglalkozna a helyben élők problémáival:

“Azt szeretném, ha a pártok és az egyesületek politikusai teljes egységben, várospolitikusként tevékenykednének. Az a város, amit én elképzelek, egy olyan hely, ahol a képviselők kis polgármesterek lesznek, s ez azt jelenti, hogy minden körzetnek lesz egy »polgármestere«, aki behozza a hivatalba a helyiek megoldandó problémáit”

sss
2019. október 13. | 22:57
""
sss
2019. október 13. | 21:34
.
sss
2019. október 13. | 21:09
Pintér Tamás
sss
2019. október 13. | 20:58
Karácsony Gergely
sss
2019. október 13. | 22:57
""
sss
2019. október 13. | 21:34
.
sss
2019. október 13. | 21:09
Pintér Tamás
sss
2019. október 13. | 20:58
Karácsony Gergely
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
2019. október 13. | 20:45
Ma leszavazhatta haragosát, megválaszthatta gyerekkori pajtását, szomszédját. Egy szóval: a helyhatósági választást semmiképp nem volt érdemes kihagyni.
1
sss
2019. október 13. | 22:32
Lázár János nagyon kampányolt, de nem sikerült a Fidesznek visszavennie a várost.
sss
2019. október 13. | 21:33
Megnyerte a vasárnapi lengyel parlamenti választásokat és akár egyedül is kormányt alakíthat az eddig kormányzó PiS.
1
sss
2019. október 13. | 21:20
Most a valasztas.hu-n más adatok jelentek meg.
Percről percre
Ma leszavazhatta haragosát, megválaszthatta gyerekkori pajtását, szomszédját. Egy szóval: a helyhatósági választást semmiképp nem volt érdemes kihagyni.
Lázár János nagyon kampányolt, de nem sikerült a Fidesznek visszavennie a várost.
Most a valasztas.hu-n más adatok jelentek meg.