Módosíthatják a Médiatörvényt, nem akarnak ellenzékit a Médiatanácsba

Módosíthatják a Médiatörvényt, nem akarnak ellenzékit a Médiatanácsba

Október 11-én lejár a Médiatanács kilencéves mandátuma, csütörtökön kellett volna megválasztani a testület új tagjait, de ez nem történt meg, az eseti ülésen nem született döntés arról, hogy kik lesznek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának új tagjai, mert a Fidesz megvétózta a tagjelölést – írja az Index.

„Az ellenzéki pártok kölcsönösen támogatták egymás jelöltjeit, ezzel szemben a Fidesz nem állított jelölteket, megvétózva ezzel a teljes jelölési eljárást. A bizottság elnöke, Halász János arra hivatkozott, hogy túl szigorúak a törvényi feltételek és túl bürokratikus a jelölési folyamat, ezért az őszi parlamenti ciklusban a Médiatörvény módosítását ígérte. Az ellenzéki pártok ragaszkodnak ahhoz, hogy a Médiatanácsnak legyenek ellenzéki tagjai és követelik, hogy a Médiatörvény módosításába ellenzéki javaslatokat is befogadjanak”

- közölték a Médiatanács tagjelölő bizottságának jobbikos, MSZP-s, LMP-s, DK-s és párbeszédes tagjai az MTI-vel az ülés után csütörtökön. 

A Jobbik Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság tagja, Brenner Koloman bohózatba illőnek tartja a jelölési eljárást és kíváncsian várja, a kormánypárt tartja-e magát a bizottsági ülésen elhangzottakhoz, vagyis gondoskodik-e arról, hogy csak olyan szabályozást fogadjon el az Országgyűlés, ami garantálja a testület magas színvonalú, független szakmai munkáját, valamint azt, hogy ellenzéki tagjelöltek is helyet kapjanak a magyar médiafelügyelet kulcsfontosságú szervében.

Az RTL Klub Híradója viszont éppen arra mutatott rá, hogy a Fidesz minden bizonnyal azért nem állított tagokat, mert amíg nincsenek meg az utódaik, a jelenlegi, korábban a kormánypárt által jelölt tagok a helyükön maradhatnak és így elkerülhetik, hogy ellenzéki hang is helyet kapjon a tanácsban.

Arról, hogy milyen változtatásokat kívánnak eszközölni a Médiatörvényben egyelőre nem adtak tájékoztatást.