Átverte őket a kormány, így október 10-én sztrájkolnak a közszolgák

Tüntetés

A kormány nem tartotta be ígéreteit, becsapta a szociális ágazatban dolgozókat, ezért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD)

október 10-én folytatja a márciusban felfüggesztett országos sztrájkot

- közölték a szakszervezetek pénteken.

A közlemény szerint március 13-án a kormány azt ígérte a szakszervezeteknek, hogy kidolgoz egy bérfelzárkóztatási programot és megteremti a jogalapját a szociális ágazatban dolgozók kollektív szerződésének.

Hozzátették, a kormány nevében tárgyalók az ígéretek teljesítéséhez határidőket is szabtak: április 30-át és június 30-át.

A szakszervezetek szerint

a kormány egyik határidőt és egyik ígéretét sem tartotta be, ezért döntöttek úgy, hogy a márciusban felfüggesztett sztrájkot megtartják.

A közleményben kitérnek arra, hogy a szakszervezetek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól kérték az elégséges szolgáltatások megállapítását.

A sztrájkot szervezők igazodnak a bírósági döntéshez, így alternatív időpontként jelölték meg november 13-t, a szociális munka napja utáni napot. De figyelembe veszik az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság többi szakszervezetének esetleges más időpontját is.    

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a március 14-i sztrájk után elmondta: országszerte 7500-an, zömmel önkormányzati dolgozók vettek részt az önkormányzati köztisztviselők és a kormányzati igazgatás kormánytisztviselői körében meghirdetett sztrájkban.

"Mit kell még elviselnie egy dolgozónak?" - interjú az MKKSZ elnökével, Boros Péternével

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) januárban bejelentette, hogy márciusban országos sztrájkba kezdenek. Ennek előkészületeiről, illetve a szociális ágazatban, valamint a kormányzati igazgatásban dolgozók helyzetéről is kérdeztük Boros Péternét. Január 17-én jelentették be, hogy, ha nem teljesülnek követeléseik, március 14-re országos közszolgálati sztrájkot kezdeményeznek.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András

Friss

1
sss
2019. október 19. | 09:34
1
sss
2019. október 19. | 14:05
Életmódváltást szorgalmaz a katolikus egyházfő.
1
sss
2019. október 19. | 13:14
Az egykori pártelnök követeli, de pártja nem adja vissza neki az admin jogot.
Meg kell ismételni a választást.
Az egykori pártelnök követeli, de pártja nem adja vissza neki az admin jogot.
Az ingatlanárak növekedésével szemben a leghatékonyabb védekezés az ingatlanállomány bővülése lenne.