Sztrájkot tartanak a közalkalmazottak - A Jobbik támogatja az október 10-ei munkabeszüntetést

Sztrájkot tartanak a közalkalmazottak - A Jobbik támogatja az október 10-ei munkabeszüntetést

"Csak európai bérekkel lehetne orvosolni a kormányhivatalok brutális létszámhiányát."

A Jobbik Magyarországért Mozgalom már a köztisztviselők napján is bérrendezést és XXI. századi európai munkafeltételeket követelt a magyar köztisztviselőknek - áll Potocskáné Kőrösi Anita, az ellenzéki párt frakcióigazgatójának mai közleményében.
 
A képviselőnő szerint a helyzet július 1-je óta semmit sem javult, sőt:
 
"Továbbra is arról hallani, hogy vidéki kormányhivatali dolgozókat rendelnek fel munkavégzésre Budapestre egyik napról a másikra, akkora a munkaerőhiány a fővárosi kormányhivatalokban. Emiatt a vidéki köztisztviselők körében nagy a felháborodás."
 
Potocskáné kiemelte, hogy a kormányhivatalok tagadják az egyre súlyosbodó létszámhiányt, a fideszes propagandasajtó pedig nem számol be a problémákról, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szerint viszont
 
országos szinten több mint 4000 dolgozó hiányzik a járási és megyei kormányhivatalokból.
 
Hozzátette: március 1-jétől a minisztériumok és háttérintézményeik dolgozói mellett a kormányhivatalok köztisztviselőit is a megemelt munkaidővel és munkaterhekkel, de az alapszabadságok csökkenésével járó kormányzati szolgálati jogviszonyba sorolták át. A közlemény hangsúlyozza:
 
az MKKSZ szerint 2500-an idén márciusban mondtak fel, mert nem vállalták az új törvénnyel járó feltételeket, és további több százan, akik azóta, az extrém leterheltség miatt hagyták el a munkahelyüket.
 
A Jobbik képviselője emlékeztetett: a kormány március 13-án a szakszervezeteknek egy bérfelzárkóztatási program kidolgozását ígérte, illetve azt, hogy megteremti a szociális ágazatban dolgozók kollektív szerződésének jogalapját. A kormány nevében tárgyalók az ígéretek teljesítéséhez határidőket is szabtak: április 30-át és június 30-át. Mivel azonban sem az ígéreteket, sem a határidőket nem tartották be, a szakszervezetek úgy döntöttek:
 
megtartják a márciusban felfüggesztett sztrájkot.
 
"A Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja az október 10-re tervezett munkabeszüntetésüket, harcukat a XXI. századi, európai bérekért és munkakörülményekért"
 
- zárul Potocskáné Kőrösi Anita közleménye.

Munkaerőhiány: a reggel kért sorszámmal már csak délután lehet ügyintézőhöz jutni a budapesti kormányablakokban

Annyira leterheltek a kormányablakok a fővárosban, hogy van, ahol már reggel lezárják a sorszámosztást, van ahol pedig a biztonsági őr figyelmezteti az ügyfeleket, hogy a reggel kért sorszámmal csak délután 3-4 órakor kerülhetnek ügyintézőhöz.