A Gyurcsány-kormány miniszterei is széket kaptak a fővárosi cégekben

A Gyurcsány-kormány miniszterei is széket kaptak a fővárosi cégekben

A 2010 előtti balliberális kormányzatban tisztséget vállalók közül jó néhány régi arcnak jutott pozíció Budapesten.

A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén Draskovics Tibor, a Gyurcsány-kormány egykori pénzügy- valamint igazságügyi és rendészeti miniszter lett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új elnöke – írja a Népszava.

Draskovics mellett más visszatérő is akad az óbaloldali, liberális MSZP-SZDSZ kormányázás érájából: a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) elnökségi tagja lett Lakos Imre, aki a szocialista Molnár Gyula mellett volt Újbudán alpolgármester. Szintén a BVH-ban lett felügyelőbizottsági tag az önkormányzati választáson a fideszes Pokorni Zoltánnal szemben alulmaradt Élő Norbert, aki eddig a BKK felügyelőbizottságában kapott szerepet. A BVH igazgatósági tagja lett Gál J. Zoltán, volt államtitkár, a Népszava korábbi főszerkesztő-helyettese, a Vasárnapi Hírek egykori főszerkesztője.

A BKK felügyelőbizottságába bekerült az Óbudán képviselői helyet szerzett szocialista Czeglédy Gergő. A Népszava emlékeztet rá, hogy róla tavaly Hadházy Ákos független képviselő azt állította: „fideszes körökben mozgó ismerősével” jelentős állami megrendelést kapott. Az MSZP-s politikus akkor azt állította: feljelentette rágalmazás miatt Hadházyt, aki azonban a Népszava szerint nem tud erről.

Az Index azt írja: a Budapesti Közlekedési Zrt. felügyelőbizottságába bekerült Katona Tamás, aki korábban a Pénzügyminisztérium államtitkára volt, valamint a Központi Statisztikai Hivatal elnöke 1995 és 1998 között, majd 2014 szeptemberétől 2016 júliusáig az MSZP pártigazgatója.

Tordai Csaba alkotmányjogászt beválasztották a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatótanácsába. Korábban a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormányok államtitkára volt. Kolber István is az igazgatótanács tagja lett. Ő a Gyurcsány-kormánynak fejlesztési minisztere, illetve a Somogy Megyei Önkormányzat tagja volt. Bodnár Zoltán, a Liberális Párt 2014-es főpolgármester-jelöltje a felügyelőbizottság tagja lett.

A Fővárosi Csatornázási Művek igazgatósági tagságába került Atkári János volt SZDSZ-es alpolgármester, Demszky Gábor korábbi helyettese, aki később azonban Tarlós István munkáját is segítette tanácsadóként, a felügyelőbizottságba Szabó Zoltán DK-s politikus kapott helyet.

A Fővárosi Vízművek igazgatóságába többek között Józsa István volt MSZP-s képviselő, Magyar György ügyvéd, illetve Boruzs András a Magyar Liberális Párt alapítója, pártigazgatója ült be.