Ismét magának módosít törvényt a Fidesz: főorvos és polgármester is lesz Dézsi Csaba András Győrben, valamelyik biztosan kárt fog szenvedni

Dézsi Csaba András
Dézsi Csaba András
MTI/Krizsán Csaba

Ismét törvénymódosítással legalizálhatja egy emberét a Fidesz – a kormánypárt azt követően kényszerül módosítani a polgármesterek jogállásáról szóló rendelkezéseket, hogy vasárnap Győr első emberének választották meg Dézsi Csaba Andrást, a helyi Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főorvosát.

A hatályos törvény szerint ugyanis az, aki orvosként dolgozik, nem vállalhat politikai szerepet, Dézsit azonban biztosították arról, hogy nem kell elhagynia a kórházat.

Az új polgármester az ATV kérdésére is megerősítette, hogy folytatni fogja munkáját a kórház főorvosaként.

Mindezt azt jelenti, hogy ismét törvényt kell módosítani egy kormánypárti szereplő miatt. Legutóbb ugyanígy jártak el Rácz Zsófia ügyében is, aki még egyetemi hallgató, mégis ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkár lett az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Eredetileg ezt is tiltották a szabályok, melyek kifejezetten szakirányú, felsőfokú végzettséget írtak elő a pozíció beöltésének feltételeként.

Nem lehetne helyettes államtitkár a 22 éves lányból, ezért módosítják a törvényt

Nem kell betartani azt a törvényt, ami könnyedén módosítható is - foglalhatjuk össze a fideszes, személyre szabott törvénykezés újabb példáját. A mindössze 22 éves, jelenleg is joghallgató Rácz Zsófiát ugyanis ifjúságért felelős helyettes államtitkári posztra kérte fel Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára;

De Győrben sem ez az első ilyen eset: Dézsi elődjét, a jachtos prostibotrányba keveredett Borkai Zsoltot is hasonlóan tartották a polgármesteri székben 2010-ben. Egy, a kormányváltás után született alkotmánymódosítás ugyanis megtiltotta volna, hogy olyan személy induljon választáson, aki az elmúlt 5 évben fegyveres testületnek volt tagja. Borkai érdekében az utolsó pillanatban 3 évre csökkentették a tilalmat, ezzel a 2006-ig honvéd alezredesként szolgáló politikus is újraindulhatott a 2010-es önkormányzati választáson, ahol nyert is.

Dézsi Csaba András esetében viszont nem csupán arról van szó, hogy a kormánypártok saját érdeküknek megfelelően módosítják Magyarország törvényeit.

Az ugyanis teljes mértékben elképzelhetetlen, hogy két ilyen komoly pozíciót valaki felelősen, minőségi munkát nyújtva, együttesen tudjon kiszolgálni.

Ez alapján viszont nagyon úgy tűnik, hogy a kormánypártok a győri győzelemért vagy a helyi kardiológusi ellátást lesznek képesek feláldozni, vagy csupán reklámarcnak rakták az emberek elé Dézsit, aki helyett a valójában más fog irányítani.