Budapest is csatlakozhatna a lakhatási krízis ellen közösen fellépő európai nagyvárosokhoz

bérlakás
Váli Miklós / MTI

A Jobbik kérést intézett a budapesti városvezetéshez, amiben azt szorgalmazza, hogy a főváros is csatlakozzon azon kibontakozó európai együttműködéshez, amelyben a települések közös fellépéssel, például az Európai Bizottsághoz fordulva próbálnak kezelhető szabályozási helyzetet teremteni a lakáspiacon – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke.

A politikus hangsúlyozta, hogy pártjának legfőbb célja, hogy az emberek mindennapjait érintő problémákat helyezze a politika homlokterébe. Ezek közül az egyik legégetőbb témának a lakhatási kataklizmát tartják, aminek „minden fideszes mellébeszélés ellenére” még csak el sem kezdődött a megoldása.

„Magyarországon egy 25 év alatti fiatal átlagfizetése még mindig jóval nettó 200 ezer forint alatt van. Egy átlagos városi fiatal teljes keresetéből pedig sok esetben ha még az albérlet ki is jön, annak rezsijét már nem igen lehet fedezni.”

-fogalmazott.

Z. Kárpát úgy látja, hogy a fiatalok javát szolgálná, ha Budapest és a vidéki nagyvárosok is csatlakoznának az utóbbi hetekben az európai nagyvárosok közt létrejött szövetséghez, amelynek célja, hogy a mindannyiuknál fennálló lakhatási problémákat rendezzék. A városok már az Európai Bizottsághoz is fordultak kérésekkel, de elsősorban információ- és tapasztalatcsere zajlik közöttük, amik mentén egy megfelelő szabályozási környezet kialakítására törekednek.

A politikus hangsúlyozta, hogy természetesen a Jobbik semmilyen jogkört, semmilyen szuverenitásmorzsát nem kíván átadni sem az Európai Bizottságnak, sem bármelyik európai kollektívának, de a megoldások közös kidolgozása Magyarország, Budapest, a magyar nagyvárosok és így a magyar fiatalok számára is érdemi, mérhető előnyökkel járhat.

A városvezetések mellett a kormányzathoz is szólt, hogy foglalkozzon az elszabadult albérletárak kérdésével, az Airbnb és egyéb hasonló applikációkban rejlő veszélyekkel és lehetőségekkel.

A képviselő emlékeztetett, hogy a Jobbik „Mi várunk” néven már kidolgozott egy javaslatcsomagot, amiben az Airbnb-től kezdve a bérlakás kezelésén át minden fontos, kardinális kérdésre megoldást ajánlanak. Amennyiben a problémára 10 év után lassan felfigyelő kormánypárt ezt hajlandó lenne támogatni, akkor megelőzhető lenne a hosszas egyeztetések sora, amiket a Jobbik már végig járt és elkerülhető lenne a bizottságok felállítása, hiszen „mind ismerjük a mondást:

 Ha meg akarod ölni a cselekvést, hozz létre egy bizottságot.”

„Mi Várunk" - Országos akciót indít a Jobbik a lakhatási válság megoldása érdekében

A Jobbik országos nyomásgyakorló aláírásgyűjtő akciót indít a lakhatási válság csillapítása érdekében, jelesül a magyar fiatalok életesélyeinek javítása érdekében - jelentette be Z. Kárpát Dániel nyíregyházi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „az akció célja, hogy a kormány számára egyértelművé tegyük, nem maradhat kezeletlenül az, hogy megfizethetetlenné válik tulajdonképpen minden magyar városban egy átlagos magyar fiatalnak az albérlet".