A Jobbik munkacsoporttal segítené a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket

A Jobbik munkacsoporttal segítené a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket

A Jobbik egészségügyi szakpolitikusa, Lukács László György hétfőn napirend előtti felszólalásában foglalkozott a koronavírus-járvánnyal, tekintettel arra, hogy már öt halálos áldozatot szedett a kór Olaszországban. 

A képviselő leszögezte: amikor a lakosságot kell megvédeni, akkor a Jobbik hajlandó felülemelkedni a pártpolitikán, amire a Fidesz nem képes.

A kormányzat számíthat a Jobbikra

- hangsúlyozta.

Mint mondta, a koronavírus miatt aggodalomra van ok, de pánikra nincs, viszont komoly intézkedésekre szükség van. 

Lukács László György ugyanakkor felhozta a gyenge kormányzati tájékoztatást. A magyar emberek joggal várják el, hogy ne kormánypropagandára költsenek 150 milliárd forintot, hanem a hiteles tájékoztatásra - fogalmazott a politikus. 

Felvetette, megvan-e a kapacitása Magyarországnak egy esetleges járványra, készen állnak-e a karanténra a háziorvosok, a rendelők, és az ellátórendszer. 

A Jobbik saját munkabizottságot állított fel, amelynek a tagjai között vannak egészségüggyel, nemzetbiztonsággal és kommunikációval foglalkozó szakemberek, politikusok, hogyha a kormánynak lépnie kell a járvánnyal kapcsolatban, akkor a párt segíteni tudjon.

"A Jobbik az emberek védelme érdekében támogatni fogja az ezzel kapcsolatos eszközöket"

- szögezte Lukács László György. 

A kormány részéről Kontrát Károly államtitkár elmondta, hogy az operatív törzs folyamatosan figyelemmel kíséri az észak-olaszországi helyzetet, és tájékoztatást kértek az olasz hatóságoktól. A térségből érkezőket fokozottan ellenőrzik, ellenőrzést végeznek a budapesti és a debreceni repülőtéren. 

Közölte azt is, hogy a kormányzat a súlyának megfelelően kezeli a helyzetet.

Kontrát Károly szerint

Magyarország kormánya az emberek egészséget nemzeti ügynek tekinti, és köszönettel elfogadja a Jobbik segítségét

- tette hozzá.

28 pont

Közben az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke, Stummer János Lukács László Györggyel közösen jegyzett közleményükben arra szólították fel a Belügyminisztériumot, hogy adjon a kormány pontos és minden részletre kiterjedő tájékoztatást a 28 pontos védekezési tervről és annak végrehajtásának jelenlegi állásáról. Hangsúlyozzák, hogy "a mellébeszélés mindenütt aláásta a közbizalmat".

Emlékezetes, Pintér Sándor belügyminiszter még február 7-én az Országgyűlés Népjóléti bizottsága előtt számolt be a koronavírus-járvány elleni védekezés összehangolásáért felelős, operatív törzs által gondozott akcióterv bizonyos elemeiről. Egy héttel később, február 14-én a Belügyminisztérium tájékoztatóján már az hangzott el 28 pontból álló tervről, hogy azt át is dolgozták az olaszországi Lombardia és Veneto tartományokban kialakult járványügyi helyzet miatt.