Egri borászok fognak össze az egészségügyi dolgozók étkeztetéséért

""
Busák Attila

1552 palack bort ajánlottak fel árverésre egri borászok, hogy a városban dolgozó egészségügyi dolgozók étkeztetését támogassák. A palackokat legalább 2000 forint adományt várnak, így több mint 3 millió forintot gyűjtenének. A pénzből aztán helyi éttermek önköltségi áron szállítanának ételt azokba az intézményekbe, amelyek kérik.

Példaképp az egri kórházat, az egri mentőállomást, a Nemzeti Népegészségügyi Központ helyi szervezetét, a háziorvosi rendelőket és a nővérszállót említik közleményükben a szervezők. Azt írják:

Hiába csak a járvány kezdeti szakaszában vagyunk még, már így is magasak a túlórák és az egymást követő 24 órás műszakok.

Egri Borműhely
Nemes Róbert

Az Egri Borműhely felajánlásának teljes koordinációját az Eger Lions Club tagjai végzik. A szervezet a Lions International része, ami a világ legnagyobb jószolgálati intézménye. A borok értékesítéséből várhatóan befolyó valamivel több mint 3 millió forint összeg mellé további felajánlásokat is várnak. Bolyki János borász ötletgazda szerint

„Elképesztő látni azt, hogy ebben a helyzetben, amikor mindenki félelemmel és bizonytalansággal van tele, az egészségügyi dolgozók egy szó nélkül mennek az oroszlán barlangjába, és kiteszik magukat nap mint nap a fertőzés veszélyének értünk.”