Operatív törzs: az almásfüzitői MOL-üzem átállt fertőtlenítő gyártására

Operatív törzs: az almásfüzitői MOL-üzem átállt fertőtlenítő gyártására

Felületek és emberi bőr fertőtlenítésére alkalmas szerek gyártására állt át a MOL almásfüzitői gyára – jelentette be az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Ratatics Péter, a MOL Magyarország Zrt. ügyvezető igazgatója. Az üzem

napi három műszakban 50 ezer liter fertőtlenítő szer előállítására alkalmas,

ami az ország ellátását 2-3 hónapra tudja biztosítani – tette hozzá.

A fertőtlenítő elosztásának logisztikáját az operatív törzs fogja irányítani. Az ügyvezető közlése szerint először az egészségügyhöz, a közlekedési vállalatokhoz, majd a nagyüzemi felhasználókhoz, végül a kiskereskedelembe juttatnak a szerből.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettese közölte, rekord gyorsasággal történet meg az üzem átállása, a szer bevizsgálása, majd engedélyezése, a lépés pedig az egész nemzetgazdaságot mozgásban tudja tartani. A termékekért ugyanis a nyugati világ is versenyben van, de

a hazai gyártású termék gyorsan szállítható, könnyen elérhető, mérsékli a gazdasági visszaesést, valamint munkahelyet is biztosít

– mondta Schanda, hozzátéve: minisztériuma szervezi az alapanyag-ellátás biztosítását, a piaci szereplők összekapcsolódását, egyúttal köszönetet mondott a sok önkéntes felajánlásért.

Megjegyezte, a MOL gyára szélvédőmosó folyadék helyett gyártja a fertőtlenítőt.

Ruszin Romulusz dandártábornok, az irányító törzs vezetője arról tájékoztatott, a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport emberei további tizenhárom vállalatnál jelent meg. Ezek olyan cégek – mondta –, amelyek

oxigén előállításával vagy az élelmiszer-ellátás biztosításával foglalkoznak.

Megnyugtatott,

nem arról van szó, hogy fegyveresek lesznek a pénztáraknál,

hanem a honvédelmi irányító törzsek a vállalatok vezetését támogatják segítik.

Ruszin azt is közölte, az északi és a nyugati határ mellett is járőröznek katonáik, akik rendőr kollégáikkal együtt már több olyan embert feltartóztattak, akik a szabályok megszegésével akarták elhagyni az országot.

Müller Cecília országos tiszti főorvos a tájékoztatási honlapon reggel megjelent adatokat megismételve ismertette: 226 azonosított fertőzött személyt tartanak nyilván, az elhunytak száma pedig egy brit állampolgár halálával tízre emelkedett. Hangsúlyozta,

mindnyájuk esetben jelen volt valamilyen krónikus betegség mint alapbetegség.

A tiszti főorvos asszony kiemelten az idősotthonok lakóihoz szólt. Ismertette, elrendelték a látogatási tilalmat és a felvételi zárlatot, hogy kívülről ne tudják behurcolni a vírust, illetve kérte a biztonságos, 1,5-2 méteres távolság megtartását. Arra is felszólított, hogy az otthonok területén is kerüljék a csoportosulásokat. Az úgynevezett kijárási tilalomról azt mondta, az otthonok kertjébe ki lehet és ki is kell menni, a fekvő betegek szobáját pedig szükséges rendszeresen szellőztetni. Elismerte, mentálisan nehéz elviselni a bezártságot, ezért arra kérte az idősotthonok lakóit, szeretteikkel telefonon vagy – aki ismeri azok működését – modernebb informatikai eszközön tartsák a kapcsolatot, mentális egészségük megtartása érdekében pedig kreativitásra buzdított (rejtvényfejtés, kézimunka stb.). Egyúttal ismét megköszönte a szociális intézményekben dolgozók munkáját.

Lakatos Tibor ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője ismertette, a kormányzat 15 milliárd forintot csoportosított át védekezésre, egészségügyi eszközök beszerzésére.

Az elosztásnál a kórházak és az egészségügyi dolgozók prioritást fognak élvezni

– mondta. Az operatív törzs emellett elrendelte az intenzív osztályok kapacitásának bővítését is.

Az ezredes ismertette, jól halad a kiskunhalasi konténerkórház építése, a lélegeztetéshez szükséges infrastruktúrát beépítették, ugyanez igaz arra a 330 fő befogadására alkalmas ideiglenes kórházra, melyet a Hungexpo területén alakítanak ki.

Az országban több helyen (Polgár, Sződliget) elrendelt kijárási tilalmakkal kapcsolatban azt közölte, a kormánymegbízottak törvényességi észrevételt fognak tenni. Kiemelte azt is, az osztrák határnál elrendelt intézkedések – így például a határellenőrzés visszaállítása – lassították a járvány terjedését.

Újságírói kérdésekre adott választok között az illetékesek közölték,

karanténszabályok megszegése miatt 2 fő figyelmeztetésben részesült, 26 fő esetében helyszíni bírságot szabtak ki, 157 fő esetében pedig szabálysértési feljelentést tettek.

Megtudtuk azt is, tömeges megbetegedés még nincs az országban, de a csoportos megbetegedések száma növekszik, valamint hogy a tünetmentes vagy tünetszegény fertőzöttek száma többszöröse az azonosított fertőzöttek számának. Müller Cecília azt s közölte, bár a szám óráról órára változik, de jelenleg hat főt ápolnak intenzív osztályon.