Beer Miklós: Most van időnk újragondolni a kapcsolatunkat az Úristennel és egymással

""
Beer Miklós

Milyen érzés üres padok előtt misézni? A járvány Isten büntetése, Isten létének cáfolata vagy pedig valami egész más? Hogyan kezeljük a karantén ideje alatt felgyűlő feszültséget? És honnan származik a sörkedvelők számára is szimpatikusan hangzó Beer család? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Beer Miklós nyugalmazott váci megyés püspökkel.

Alig több mint egy hete ünnepeltük a kereszténység legnagyobb ünnepét, húsvétot, de igencsak furcsa körülmények között. Püspök Atya hogyan élte meg, hogy a húsvéti szent három nap szertartásait üres padsorok előtt kellett celebrálnia?

Az biztos, hogy életem során ilyen húsvét még sosem fordult elő. Nem emlékszem, hogy zárt templomaink lettek volna, vagy ne vehettünk volna részt az ünnepi szertartásokon, szentmiséken. Ebből a szempontból ez mindenképp egy különleges húsvét volt. Sőt, tulajdonképpen már a húsvéti előkészület, a nagyböjt is belecsúszott ebbe a járványidőszakba, tehát rá is igaz, hogy különleges. Azután a meglepetés után lassan-lassan kezdtem észrevenni – elsősorban a nagyböjtre vonatkoztatva –, hogy mennyi értéke is van ennek az elzártságnak, ennek a visszafogottságnak.

Több ideje van az embernek elgondolkozni, elmélkedni, imádkozni, rendezni a gondolatait, valamint rendezni, újragondolni a kapcsolatát az Úristennel és egymással.

Ugyanezt merem mondani a húsvéti ünnepekre, tehát virágvasárnaptól az egész nagyhétre, hogy a szobám csöndjében felnőtt hitemmel átéltem mindazt, amit Jézus Krisztus és benne a minket szerető Isten az ő emberszerető jóságával ad nekünk. Hogy Jézus sorsközösséget vállalt velünk a keresztúton át a kínhalálig, az odaadott élet áldozatáig. Ennek a kiteljesedése a húsvét, a feltámadás üzenete, ami ezekben a járványos időkben különös hangsúlyt kap. Igen, közelről érint bennünket, a halál egy valós esemény az életünkben, és Jézus éppen ettől a halálfélelemtől szabadít meg bennünket, ahogy ezt olyan gyönyörűen olvassuk a Szentírásban: „Megszabadítja azokat, akiket a halálfélelem egész életében rabszolgává tett.” (Zsid 2,18) Ezt sokkal jobban megértettem ebben a helyzetben a járvány és az elzártság kettő hátterével.

Találjunk vissza a teremtett világgal való harmóniához!

Egyes vélemények szerint egyesek szerint a jó Isten bünteti az emberiséget, mások Isten létezése elleni bizonyítékot látnak a járványban. Egy ilyen megnyilatkozásra hogyan reagáljon egy hívő ember?

Mi egy egész más oldalról közelítjük meg ezt a helyzetet. Mi a hit látásmódjával nézünk körül ebben a világban: ide van készítve ez a csodálatos világ, életünk minden feltételével, adottságával. Azzal együtt, hogy az Úristen ad nekünk szabad akaratot, és – ahogy egy kedves tanárom mondta – Ő nem bánja meg ezt a szabad akaratot. Kétségtelen, hogy vállal vele egy kockázatot azáltal, hogy mi szembefordulhatunk vele, de Ő akkor is tiszteletben tartja az embernek azt a szabadságát, amit adott. Ugyanakkor a természet rendjével történt szembefordulásunkkal – egyre többet hallom ezt az antropocén földkorszaknak nevezett, évszázadok óta tartó világot –, az önzésünkkel, telhetetlenségünkkel elrontjuk a természet csodálatos harmóniáját. Ezek a járványok – és ide vehetjük az élet minden nehézségét – a mi nézőpontunkból próbatételek:

az Úristen szembesít a határainkkal, így vezet minket ahhoz, hogy ne bízzuk el magunkat, ne legyünk gőgösek, hanem visszataláljunk az ő teremtő szándékához, a teremtett világgal való harmóniához.

Tehát nem büntetés, nem is a léte elleni bizonyíték, hanem felhívás alázatra, szerénységre. Ismétlem: egy próbatétel.

Nagy próbatétel mindenkinek, aki karanténba, home office-ba kényszerül. Ilyenkor a szeretteinkkel vagyunk összezárva, itt alakulnak ki azok a konfliktusok, melyek a társadalmi élet más rétegeiben – például iskolai, munkahelyi közegben – szoktak előjönni. Hogyan kezeljük vagy hogyan kerüljük el ezeket a – mondjuk így – szükségszerűen felmerülő súrlódásokat?

Sokat gondolkozom ezen. Lelki gondozó gyakorlatomban nagyon sok családi konfliktusról is tudok, sokan panaszolják el az életüket. Beleérezve magam ebbe a helyzetbe, például egy megromlott házastársi helyzetben egy ilyen bezártságban kétségtelen, hogy az egyik lehetőség, hogy még inkább elhidegülnek, szembefordulnak egymással a felek. Ugyanakkor arra is gondolok, talán épp most van itt az ideje, hogy a figyelem hiánya vagy az anyagiakért való küzdelem miatt az évek alatt megromlott emberi kapcsolatokat most van idejük rendezni. Mind a két lehetőség adott, és abban kellene segítenünk egymásnak, hogy ne elszakadjunk egymástól, hanem visszataláljunk egymáshoz.

Azoknak a hívő emberek, akik vágynak a szentségekre – gondolok szentgyónásra, szentáldozásra –, milyen lehetőségük van erre karantén idején?

Többször előkerül az a gondolat, hogy ez a különleges helyzet talán még inkább felerősíti a szentségekkel történő bensőséges találkozás vágyát. Olyan gyönyörű az a zsoltárunk, hogy „ahogy a szarvas a forrás vizére kívánkozik, úgy vágyakozik a lelkem utánad, Istenem”. (Zsolt 42,2) Ugyanakkor arra is rácsodálkozunk, hogy ott van az egyéni imádságnak az esélye vagy az online közvetítések kapcsán a digitális csatornákon keresztül történő együttlétnek a lehetősége. Vagy kéznél van a Szentírásunk.

Tehát az egyik oldalon valami hiányzik, a másik oldalon viszont talán jobban megtaláljuk az Isten igéjének közelségét, és – visszautalva az előző kérdésre – az egymással való kapcsolat értékeit.

Én nagyon remélem, hogy mindnyájunknak javára válik ez a kényszerű helyzet.

Tehát Püspök Atya nem tart attól, hogy a hívek „elkényelmesednek”, és ezen túl csak tévében vagy online követik a szentmiséket?

Nagyon remélem, hogy nem lesz ilyen hozadéka ennek. Ugyanakkor rácsodálkozom, hogy sok jó szándékú ember, aki nem részesült vallásos neveltetésben, és keresi lelke mélyén az örök igazságot, jóságot, épp az online vagy televíziós, rádiós közvetítések nyomán most találkozik először a jó Istennek az üzenetével és szeretetével.

Forduljunk a belső értékek felé!

A járvány lecsengése után az egyházi szolgálat területén milyen változásokra lehet számítani? Gondolkoznak-e a még jobban digitalizált hozzáálláson?

Én úgy vélem, amit most felfedeztünk, azt továbbra is fent kellene tartani. Itt a betegekre, idősekre gondolok, akik nem tudnak eljönni szentmisére. Meg a fiatalokra is gondolok, akik nem gyakorló vallásos családban élnek, ez a lehetőség feléjük is adva legyen! Tehát most sok mindent felfedeztünk, de

talán majd jobban értékeljük a templomi közösségeinket is,

és remélem, hogy a külsőségek helyett a belső értékek felé tudunk fordulni. Ez alatt azt értem, hogy elsősorban nem a külső szertartásokkal akarunk jelen lenni a társadalomban, hanem inkább a hiteles életünkkel.

Egy személyes kérdést is hadd tegyek fel! Püspök Atya neve a sörkedvelő polgárok számára nagyon szimpatikusan hangzik. Honnan jön a Beer család? Honnan származnak ilyen németes hangzású névvel?

Amennyit tudok az őseimről, a felvidéki Rozsnyó környékéről származik a családunk, a dédnagyapám Nagyrőcén született.