Ennyivel emeli az adókat Orbán Viktor, ez mindenkinek fájdalmas lesz

Ennyivel emeli az adókat Orbán Viktor, ez mindenkinek fájdalmas lesz

Főleg az autósok szívhatják a fogukat.

Egy 2024-es törvénymódosítás értelmében a Fidesz számos adófajtára automatikus, úgynevezett inflációkövető adóemelést határozott meg. Ez azt jelenti, hogy nem kell újabb törvénymódosítást benyújtani a parlamentnek a közterhek emelése érdekében, hanem azok a törvény erejénél fogva emelkednek.

Az idén január 1-jével hatályba lépett jogszabály valamilyen oknál fogva „ex has” módszerrel kijelölte a júliusi hónapot az indexálás időpontjának. Azaz az adó a júliusi infláció mértékével emelkedik a következő év január 1-jével. Az idei évben ez a mérték 4,3 százalék lett, ami a HVG összesítése alapján az alábbi terheket rója a magyar családokra.

Egy liter 95-ös benzin jövedéki adója (áfával együtt) 210 forint 35 fillér forint lesz, ez literenként 8 forint 67 filléres emelést jelent, a dízel esetében pedig 197 forint 5 fillérre nő a közteher, ami 8 forint 12 fillér adóemelésnek felel meg.

Vagyis – egy 50 literes tanktartályt és havi egy tankolást feltételezve –

minden autó után évi ötezer forinttal többet kell befizetnie az államkasszába a magyar családoknak.

Az autó után fizetendő gépjárműadó szintén ilyen mértékben fog emelkedni. Ennek tétele a jármű korától függ: a négyévesnél fiatalabb autó után 15, a 4-7 évesek után 13, a 8-11 évesek után 10, a 12-15 évesek után 8, az ennél idősebb autók után 6 forinttal nő kilowattonként a közteher mértéke. A hazai személygépkocsik öregednek, a KSH adatai szerint az átlagéletkoruk már 16,2 év, azaz egy 100 kilowattos, ilyen korú autó után újabb 600 forintot kell kifizetnie egy magyar családnak. A hazai állományban a Daciák a legfiatalabbak, átlagéletkoruk 8,2 év, egy átlagos, 90 kilowatt teljesítményű Dacia esetében 900 forinttal fog emelkedni a gépjárműadót kivető határozatban szereplő összeg.

A cégautóadó azonban sokkal nagyobb mértékben fog emelkedni. Ezt teljesítmény és környezetvédelmi besorolás alapján kell kiszámítani. Egy 100 kilowattos, leginkább környezetbarát céges autó adója havonta 1000 forinttal, azaz éves szinten 12 ezer forinttal fog emelkedni.

A gépjárművek átírási illetéke is a júliusi infláció mértékével fog nőni. Itt az adó mértékét szintén a teljesítmény és a gépjármű kora alapján kell megállapítani. Ha valaki szert tesz egy 8 éves, 100 kilowattos autóra, akkor neki 65 ezer helyett már 68 ezer forintot kell közteherként kifizetnie.

A gépjármű magyarországi forgalomba helyezése esetén fizetendő úgynevezett regisztrációs adó szintén 4,3 százalékkal fog nőni. Ezt a teljesítmény és a jármű környezetvédelmi besorolása alapján állapítja meg az adóhatóság. Egy újonnan forgalomba helyezett, 100 kilowattos, legkedvezőbb környezetvédelmi osztályba sorolt gépjármű után az eddigi 67 500 forint helyett 70 ezer forint lesz a költségvetésnek fizetendő közteher.

Az élvezeti cikkek adója is emelkedik. Egy 20 szálat tartalmazó doboz cigaretta ára emiatt 38 forinttal, a finomra vágott dohány 50 grammos kiszerelésben 61 forinttal fog emelkedni. Az e-cigaretta 10 milliliteres töltőfolyadéka 15 forinttal, a hevített dohánytermékek esetében egy húszak kiszerelés 32 forinttal lesz drágább.

A sör adója fél literenként 40 fillérrel, a pálinkáé (kivéve az otthon főzött, 50 liternél kisebb mennyiség) fél decinként 12 forinttal fog emelkedni január 1-jével.

Az adóemelések a jövő év elején automatikusan életbe fognak lépni.