Szalkai Imre: Békés környékén is elharapództak a betöréses lopások, besurranások és a drog

Szalkai Imre: Békés környékén is elharapództak a betöréses lopások, besurranások és a drog

A Jobbik bemutatta Békés vármegye 2. választókerületének jelöltjét.

Szalkai Imrét, a párt Békés városi elnökét jelöli országgyűlési képviselőnek a Jobbik Békés vármegye 2. választókerületében – jelentette be Lukács László György frakcióvezető szerdai, békési sajtótájékoztatóján.

A jobbikos jelölt ismertette, ő maga tősgyökeres békési, gyermekkora óta a térségben él családjával, ezért ismeri az ott élőket és az előttük álló kihívásokat.

„Betöréses lopások, besurranások, drog, ami elharapódzott itt, a környéken”

– emelte ki Szalkai Imre, emellett az elvándorlás, az elnéptelenedés is sújtja a térséget. „Csak Békés városában 800 megüresedett ingatlan van” – mutatott rá az ellenzéki jelölt. Az elvándorlás okaként Szalkai Imre a munkahelyek hiányát jelölte meg, mint mondta,

a fiatalok Budapestre, az ország nyugati felébe, valamint Nyugat- vagy Észak-Európába mennek munkát vállalni.

Megjegyezte, a térség útjai is rossz állapotban vannak, úgy látja, egyik településről a másikra átjutni egy „túlélőshow”.

Szalkai Imre a klímakatasztrófát is a békési térség egyik fő gondjának nevezte, ezért szerinte a környezetvédelem és a Körösök megfelelő vízgazdálkodásának kidolgozása fontos feladat, enélkül ugyanis a mezőgazdaság ellehetetlenül.

A Jobbik politikusa felhívta a figyelmet arra, hogy a debreceni akkumulátorgyár és a szegedi autógyár is jelentős mennyiségű veszélyes hulladékot termel. Szalkai Imre hangsúlyozta, keményen fel kell lépni az ellen, hogy a térségbe bármilyen ilyen jellegű hulladékot behozhassanak.

A jobbikos jelölt kiállt amellett, hogy a 40 év munkaviszony után a hölgyek mellett a férfiak is elmehessenek nyugdíjba, amellett is lándzsát tört, hogy szenteste napja, december 24-e legyen munkaszüneti nap, és fontos küzdelemnek nevezte, hogy a devizahiteleseknek is igazságot szolgáltassanak.

A sajtótájékoztatón Lukács László György kiemelte, a Békés központú körzet „jobb sorsra lenne érdemes”. Hangsúlyozta, pártja élhető és biztonságos országot szeretne. Az élhetőséghez az szükséges, hogy az emberek meg tudjanak élni helyben, ám a megye lakosságszáma a rendszerváltás óta negyedével, az elmúlt tíz évben pedig 13 százalékkal csökkent. A biztonsággal kapcsolatban az ellenzéki frakcióvezető azt mondta, az elmúlt hét év legrosszabb bűnözési mutatóival rendelkezik az ország, de a vármegyében is naponta nyolc bűncselekményt követnek el. Lukács úgy véli, a vidéki rendőrök számát meg kellene duplázni, újra kellene nyitni a bezárt rendőrőrsöket, valamint meg kell erősíteni a körzeti megbízottak hatáskörét.