Hivatalos: a hatóságok szerint nem bűncselekmény, ha az állam direkt rossz üzletet köt Mészáros Lőrinc javára

Hivatalos: a hatóságok szerint nem bűncselekmény, ha az állam direkt rossz üzletet köt Mészáros Lőrinc javára

Levelet kaptam a Nemzeti Nyomozó Irodától a Mátrai Erőmű ügyében. A Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály bűncselekmény hiányában megszüntette a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérlete miatt tett feljelentésem nyomán indult eljárást – közölte Szél Bernadett.

A független országgyűlési képviselő szerint azt írták neki, hogy alapos nyomozást végeztek a feljelentése óta eltelt két hónapban, adatokat gyűjtöttek, anyagokat kértek be és foglaltak le, és arra jutottak, hogy az MVM Zrt. teljesen felelős módon járt el akkor, amikor 17 milliárd forintért megvásárolta Mészáros Lőrinctől a Mátrai Erőművet.

A képviselő állítása az volt, hogy az állami cég súlyos kárt okozott az adófizetőknek azzal, hogy megvásárolta „a Mészáros Lőrincék által kirabolt, veszteséget termelő, lebontásra ítélt és környezetvédelmi kötelezettségekkel terhelt erőművet”.

Fontos részlet, hogy a decemberi adásvétel pillanatában már létező nemzetközi vállalása volt a magyar államnak, hogy 2030-ra leállítja a szénalapú áramtermelést Magyarországon, tehát olyan üzemet vettek meg, aminek a napjai meg vannak számlálva: vagy be kell zárni, vagy óriási összegekért át kell alakítani, hogy másfajta termelést végezzen.

Szél Bernadett szerint ezeket a költségeket nem vették figyelembe a Mátrai Erőmű megvásárlásakor. A rendőrségi határozatból az derül ki, hogy egy olyan üzletértékelésre alapozva határozták meg az erőmű árát, ami értelemszerűen nem tartalmazza az erőmű átalakításának, ahogy ők mondják, „kizöldítésének” költségeit. Vagyis a lényeget.

Az innovációs minisztériumnak kellett volna kiszámolnia és mérlegelnie, hogy vannak-e kisebb költséggel járó megoldások a térség áramellátására és a munkahelyek megtartására, vagy azzal járunk jobban, ha megvesszük a pénznyelő erőművet és gyakorlatilag építünk helyette egy újat – írta a képviselő, aki szerint az előbbi fel sem merülhetett, mivel itt a cél Mészáros kimentése és a lehető legtöbb uniós pénz bezsebelése volt.

Szél Bernadett közölte, hogy betekintést kért a nyomozati anyagokba.