Akár 60 százalékkal is emelkedhet egyes balatoni strandbelépők ára

Akár 60 százalékkal is emelkedhet egyes balatoni strandbelépők ára

A balatonfüredi Esterházy strandra 1700, a csopaki strandra 1600, a siófoki Nagystrandra pedig 1500 forintért lehet bemenni idén – derül ki a Balatontipp összeállításából. A regionális portál összeállításában szereplő strandok közül ez a három a legdrágább, az átlagos beugró 800 forint körül alakul.

A lap a tavalyiakhoz képes bekövetkezett áremeléseket is vizsgálta. Megállapította, Alsóörsön és Balatonalmádiban a felnőttjegy 11, a gyerekjegy 8 százalékkal nőtt. A már említett füredi Esterházy strandon azonban az áremelkedés felnőttek esetében 21, gyerekek esetében 23 százalék.

A siófoki Nagystrand áremelése felnőttek esetében 15, gyerekek esetében 14 százalék lett.

Csopakon az 1000 forintos beugró 60 százalékkal 1600 forintra, míg a gyerekjegy 600-ról ezer forintra nőtt, azaz az áremelkedés 60, illetve 67 százalék. A zánkai strand a felnőtt- és a gyerekjegyek árát is harmadával emelte: 600 helyett 800, illetve 300 helyett 400 forintot kell fizetni a pénztárnál.