Így emlékeztek meg korábbi csapattársai Benedek Tiborról

Így emlékeztek meg korábbi csapattársai Benedek Tiborról

Ahogy korábban írtuk: életének 48. évében, súlyos betegség után csütörtök hajnalban elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Az egykori kiváló sportolóra, korábbi csapattársai, barátai és más sportolók is megemlékeztek. 

A háromszoros olimpiai bajnok, Kemény Dénes még Benedek Tibor edzőjeként nyert három olimpiát, majd a válogatott kispadját is átadta neki. A Nemzeti Sportnak úgy fogalmazott, hogy 

"Amikor összekerültünk a válogatottnál edző-játékos kapcsolatban, máris lehetett érezni rajta, hogy karakteres tagja a közösségnek. Hatalmas tett volt a részéről, hogy partner volt abban, hogy ne az egyszemélyes pólót folytassa, amit a korábbi csapatokban, amelyekben olyannyira kiemelkedő tudású volt, hogy egyértelműen ráépült a játék."

- emelte ki, hozzátéve, hogy Benedek ehelyett arra készült, hogy segítsen a csapatnak nyerni, hogy amikor esetleg aznap nem játszik kiemelkedően, a csapat akkor is sikeres lehessen.

"Egy másodperc alatt levette, megértette, hogy ez jó lesz így, és nemhogy beletanult a szerepbe, hanem kifejezetten élvezte. Egyszerre volt csillag és csapatember, csapatkapitány."

Kemény Dénes arról is beszélt, hogy már 2010-ben maga mellé vette a játékost, hogy később ő vehesse át a helyét a nemzeti csapat kispadján.

"2010 májusában, amikor még a Reccóban játszott, felhívtam, hogy nyáron majd üljön mellém, hogy amikor a 2012-es olimpia után én befejezem, nagyobb esélye legyen átvenni a helyem. Természetesen a döntés joga nem az enyém, hanem az elnökségé volt, de úgy véltem, jobbak lesznek a sanszai, ha a kinevezés előtti két-három évadot már kapitánynak készülve tölti

- emlékezett vissza a korábbi szövetségi kapitány, megjegyezve: persze mondta neki, hogy a felkészülés mellett azért a rendes edzői munkáját lássa el, mire azt felelte, hogy: "

"Csak nem képzeled, hogy tanulmányútra jövök? Én azért jövök, hogy az elvégzett munkám után megdicsérj."

Kemény Dénes szerint utánpótlásedzőként is nagyszerű munkát végzett, de az UVSE-vel kapcsolatos munkáját is méltatta.

"Tibor nemcsak szerette a pólót, hanem mindent, amihez hozzáfogott, száztíz százalékkal csinálta. Minden gyermekben megvan a tehetség, úgyhogy ha egy edző csak felveszi a fizetését a hónap végén, a játékos akkor is jó lehet, viszont ha az edző beleteszi szívét-lelkét, akkor igazi klasszist is nevelhet, mert a felnőtt játékos a tehetség és az edző munkájának az összessége. Nem lepődtem meg egyáltalán, hogy az utolsó szezonban az UVSE-vel remekelt."

Benedek Tibor a betegsége miatt május 5-én mondott le a vezetőedzői posztról az újpesti vízilabdacsapatnál, az UVSE-nél. Utódja korábbi csapattársa, Vincze Balázs lett, aki a 24-nek úgy nyilatkozott, hogy 

"Beszélgettünk Tibivel már október tájékán. Aztán decemberben, majd márciusban is nógatott, hogy szép fokozatosan, a szezon végétől, legkésőbb júliustól kezdjem el átvenni tőle a feladatot, fokozatosan járjak le, ismerjem meg az egészet. Az UVSE-t. Amit most úgy kellene továbbvinnem, ahogy ő tette. Ami képtelenség… Sokkolt és összetört, ami ma megtörtént…"

Steinmetz Ádám 2004-ben lett olimpiai bajnok a magyar válogatottal, saját közösségi oldalán azt mondta Benedekről, hogy ő volt a példaképe. 

"Mély fájdalommal és megdöbbenéssel értesültem arról, hogy a világ egyik legjobb vízilabdázója, egykori olimpiai bajnok csapattársam és gyerekkoromtól kezdve példaképem, Benedek Tibor 47 évesen itt hagyott minket. Bár tudtam hosszú ideje tartó súlyos betegségéről, de ismerve küzdeni tudását, mégis reméltem, hogy legyőzi azt"

- írta Steinmetz Ádám. 

"Nagy ajándéka az életnek, hogy ismerhettem: először szurkolóként csodáltam a játékát, aztán ellenfélként fogtam a mérkőzésen, majd együtt állhattunk fel a dobogó tetejére. Pályafutása és sportemberi hozzáállása példaértékű számunkra és a következő generációknak. Tibi, legyen neked könnyebb fent, emléked megőrizzük és örökké a szívünkben leszel!" 

Egykori klubtársa, a szerb világ- és Európa-bajnok klasszis, Danilo Ikodinovic meghatóan emlékezett vissza a játékosra. 2001 és 2004 között voltak csapattársak Benedekkel az olasz Pro Recco együttesében.

„Nem szeretem az ilyen nyilvános dolgokat, de ezúttal meg kell tennem. Tegnap este meghalt Benedek Tibor. A valaha élt egyik legnagyobb vízilabdázó és sportoló. Mindenekelőtt egy ragyogó ember! Megtiszteltetés volt ismerni téged, Tibi! Játszani veled, melletted lenni” 

Egykori klubja, az olasz Pro Recco is megemlékezett Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóról. Az egyesület honlapja emlékeztetett rá, hogy a balkezes klasszis rendkívüli eredményeket ért el a csapattal abban a nyolc évben (2001 és 2004, majd 2007 és 2012 között), amit a klubnál töltött. Ugyanakkor kiemelték, hogy a statisztikai adatok és a számok önmagukban nem mondanak el róla mindent:

"Tibor rendkívüli ember volt a vízen kívül is, szerény és karizmatikus, igazi profi, aki cselekedeteivel bizonyította a Pro Recco közösségéhez való tartozását és elkötelezettségét. Legmélyebb részvétünket fejezzük ki az egész egyesület részéről a családnak és a barátoknak. Isten veled, nagy Tibor, fejezetet írtál történelmünkben: soha nem felejtünk el!"

Jóbarátja, Kiss Gergely szerint minden magyar ember és a világ összes vízilabdázója csak tanulhatott tőle és felnézhetett Benedek Tiborra.

Az aktív pályafutását nemrég 42 évesen lezáró, és Benedekhez hasonlóan szintén háromszoros olimpiai bajnok klasszis többek között ezekkel a gondolatokkal emlékezett meg Facebook-oldalán társáról, akinek, a "gólkirálynak" 16 évesen szurkolóként üvöltött a Komjádi Uszodában.

"Aztán a válogatottnál, kereten kívüli meghívottként remegtem, ha véletlenül csak rám néztél, mint a Nemzeti Csapat Vezére"

- folytatta Kiss, aki 19 évesen harcostársává vált a "világ legjobb balkezesének". Négy évvel később együtt álltak az olimpiai dobogó tetején Sydneyben, "27 évesen végre klubtársad is lehettem, naponta láthattam a csodát".

A bejegyzésben Kiss Gergely felidézte: Benedek Tibor csapatkapitányként higgadtan, tiszta szívvel irányította a csapatot, elmondhatatlan és tisztelettel teli aura vette körül.

"A víz is mindig habzott körülötted, mert győzni akartál, minden másodpercben"

- olvasható a klasszis közösségi oldalán.

Kiss Gergely kiemelte, pótolhatatlan veszteség Benedek Tibor halála, hiszen: "Soha, senki nem fog megközelíteni sem!", majd több szóval is tömören jellemezte őt: "Gólkirály. Bajnok. Harcos. Bajtárs. Példakép. Vezér. Csapatkapitány. Mester. És a legfontosabbak: Gyermek, Férj, Apa, Barát".